Art, DC, Hírek & MindenIS, Szuperhősök

The Batman és a Batmobil

A Batman produkciós tervezője szerint az új Batmobilnak olyan érzést kellett keltenie, mintha Bruce Wayne építette volna.

The Batman filmre nagy nyomás nehezedett, hogy egy teljesen új Batmant hozzon nekünk az összes eddigi filmes franchise után. A szuperhős minden aspektusát megnézik és megítélik a rajongók, így az alkotóknak minden kreatív döntést nagyon körültekintően kell meghozniuk. A Denevérember készítésekor a legnagyobb döntések közé tartozott természetesen a színészek és a történet, de a denevérruha, Batman hangja, haja és sminkje, valamint a Batmobil is.

A film produkciós tervezője, James Chinlund az Insidernek adott interjújában beszélt a vagány denevérverda megalkotásáról:

„Alapvetően Matt kapta meg a munkát, volt egy megbeszélésünk, és az első dolog, amiről beszéltünk, az autó volt. Tetszett nekünk az ötlet, hogy Bruce nagy koponya igazi nerd. Büszke volt arra, hogy saját maga építheti a dolgokat. És számunkra ez már itt egy hatalmas különbség volt a többi ‘Batman’-filmhez képest.”

„Batman gyakran függ a Wayne Industries-tól és szinte olyan, mint bármelyik James Bond, aki megjelenik egy öltönyben és az emberek megmutatják neki a játékokat. Nagyon izgatottan vártuk, hogy Bruce-nak legyen egy kis kosz a körmei alatt”.”

Ez az ötlet tette Pattinson Batmobilját a franchise történetének legkevésbé feltűnőjévé, de pont ez volt benne a menő. Olyan volt, mintha egy igazi autó lett volna, amit úgy alakított át, hogy elpusztíthatatlan és erős legyen. Chinlund hozzátette:

„Ez nem egy tank vagy egy futurisztikus gép, ez egy autó. Bruce útjának ezen a pontján helyénvalónak tűnt, hogy a műhelyben más autókat szedjen szét, és újrahasznosítsa őket.”

The Batman – a Batmobil a vörös szőnyegen – motortrend

The Batman trailerek gyors felvillanásokban, alig másodpercekre mutatták a Batmobilt, ami találgatás lavinát indított el, hogy vajon melyik autómodellről van szó.

„Sokan azt beszélik, hogy ez egy Dodge Charger” – mondta Chinlund. Bevallotta azt is, hogy nem igazán volt egy modell, ami inspirálta volna őket. „Inkább az volt az ötlet, hogy „Frankensteininget” csináljunk olyan dolgokból, amik Bruce körül voltak.”

Az autó tervezését Reeves korai megjegyzése motiválta. Bruce Wayne Batmobiljának olyan járműnek kell lennie, amely „egy könyörtelen üldöző, amelynek semmi sem állhat az útjába” – mondta Chinlund.

Az autónak masszív acél első lökhárítója is van, hogy az autó bármin keresztül tudjon rohanni. Hatalmas motorja pedig a kocsi hátuljában van gyakorlatilag csupaszon, mert – ahogy Chinlund fogalmazott – „senki sem üldözi őt, ő üldözi őket”.

The Batman – a Batmobil és az A bizonyos Chevy V8

A beszámoló folytatja, hogy „amellett, hogy Reeves egy bizonyos külcsínt akart, azt is szerette volna, hogy a Batmobilja praktikus legyen: az autót vezetni kell, méghozzá gyorsan”. A film speciális effektusait felügyelő Dominic Tuohy egy Chevy V8-as, 627 lóerős motorral építette meg a Batmobilt, ami eléggé megdobta az autót.

„Nem tudom, mekkora volt a végsebessége, de egy lezárt reptéri kifutópályán voltunk kint az üldözési jelenetek munkálataihoz, és gyorsan ment” – mondta Chinlund. Hozzátette azt is, hogy a kaszkadőrökön túl, Pattinson is sokat vezette a Batmobilt.

„Rob próbára tette” – mondta. „Biztosan ott volt és dolgozott rajta. Több sebességrekordot is állítot fel. És a kaszkadőrök munkájából is súlyozottan kivette a részét.” Ha lesz folytatása Batmannek, a Batmobilt biztosan még jobban felturbózzák. De az első filmhez hasonlóan ennek is földhözragadtnak és praktikusnak kellett lennie.

Chinlund ezzel zárta a beszélgetést:

„A Batmobilunk küldetésspecifikus, így azt hiszem, minden vizuális döntés, amit a filmben hoztunk, a történethez kapcsolódik: Mit akar Bruce tenni, és miért van szüksége erre a dologra? Azt hiszem, az autó tervezésénél az a kérdés, hogy milyen kihívások várnak Batmanre, és milyen változtatásokra lesz szüksége. Azt hiszem, azt várjuk, hogy a Batmobil a küldetésével együtt fejlődjön.”

A Batman film kockái most is pörögnek a mozikban! Ti láttátok már?

forrás: collider, motortrend

Vélemény, hozzászólás?