Történelem, Trónok Harca & Game of Thrones, Tűz és jég mögött

Game Of Thrones: Tűz és Jég mögött 5. – A Hősök Kora ~ Az alapítóhősök

nyito3Mielőtt a Fal megépült volna, mielőtt a Mások előmerészkedtek volna a messzi északról közel négyezer éves béke honolt az Elsők és a gyermekek között. Ebből az évezredeket felölelő korszakról csupán legendák, históriák és dalok maradtak az utókorra, melyekben nehéz elválasztani egymástól a mesei és valóságtartalmú elemeit. Ennek ellenére, vagy éppen ezért számos nemesi ház vezeti vissza családjának történetét egészen eddig a korig.

A béke létrejöttével az emberek kezébe hatalmas terület került. Nemcsak a népességük szaporodott meg, hanem a nevenincs királyok száma is. Nemesi házak jöttek létre és merültek a feledésbe anélkül, hogy bárki is emlékezne rájuk. Megalakultak az ősi városok mint Deres, Óváros, Égikert. Számos ősi hagyomány is gyökeret vert ekkor, mint például a vendégjog. Ugyancsak ekkor vált általánossá, hogy az, aki kimondja az ítéletet, annak is kell végrehajtania (Tűz és Jég Világa, 10).

Zöldkezű Garth

Garth_GardenerEgyes legendák úgy tartják, hogy Zölkezű Garth volt az Első Király, aki átvezette az Elsőket a Karon, és tőle származtatják nemcsak a Síkvidék házait, hanem a többi nagy ház alapítóőseit, mint Brandon, az Építő; Eszes Lann vagy épp Istenharagja Durran. A számos történet és csoda, ami hozzá köthető már-már isteni rangra emelik őt: ő tanította meg az embereket a föld megművelésére, bármerre ment nyomában burjánzott a természet, a nők ikreknek adtak életet. Az urak felajánlották nekik szűz lányaikat, és egytől egyig erős fiúknak vagy lánykáknak adtak életet, akik közül sokan királyok, hősök, alapítóatyák lettek. Öröksége a Gardener-házban élt tovább. Legendás gyermekeik a következők: Aranyfa Rowan a Rowan-ház őse Aranyligetből; Bors, a Zúzó a Bulwer-ház alapítója; Édes Ellyn, akitől a Beesbury-ház származik; Foss, az Íjász a Fossoway-házak alapítója; Harlon, a Vadász és Szarvhegyi Herndon; Maris, a Hajadon; Róka Florys, akinek férjeitől származik a Florent-, a Ball– és a Peake-ház; Venyige Gilbert a Redwyne-ház alapítója; Véreskezű Brandon; Vöröstó Rózsája a Crane-ház őse; Tölgyfapajzsos Owen (Tűz és Jég Világa, 207-209).

 Brandon, az Építő

BranTheBuilderCompleteGuideA Stark-ház legendás alapítója, aki a  fennmaradt történetek szerint felépíttette Derest és a Falat (Trónok harca, Bran IV); Durran segítségére volt Viharvég felépítésében (Királyok Csatája, Catelyn III), és az óvárosi Magastoronynál is segítséget nyújtott, amikor a tornyot – több fa előzmény után – végül kőből építették fel (Tűz és Jég Világa, 214). Azt beszélik ő adományozta az Éjjeli Őrség számára az első Adományt, ami azóta is a nevét viseli: Brandon Adománya. Egyes mesék úgy tartják, hogy ő is Zöldkezű Garth leszármazottja, Véreskardú Brandon utódaként (Tűz és Jég Világa 209.).

 Eszes Lann

LannNyugatvég leggazdagabb családja a Casterly-k voltak, akik egy isteni útmutatás révén találták meg a később Casterly-hegynek nevezett sziklában azt az aranytelért, aminek vagyonukat köszönhetik: a legenda szerint az első Casterly fia, Corlos vadászat közben egy oroszlánt követett a barlangjába, és ott végzett az állattal és a párjával, de megszánta a kicsinyeiket. Az istenek e nemes tettet meghálálták, fénysugárral mutatták meg Corlosnak, hogy hol találhat aranyat a Sziklában, ahol a hős végül megalapította saját várát (Tűz és Jég Világa, 195). Egyszer egy Lann nevű fiatalember szegődött az udvartartásba (azt beszélik róla, hogy már az andalok népéhez tartozott), aki éjjelente fenyegetéseket suttogott az alvó család fülébe, hangokkal és ordításokkal keltett félelmet a kastély lakóiban. Más elbeszélések azonban arról számolnak be, hogy tucatnyi patkánnyal árasztotta el a kastélyt, megint mások, hogy oroszlánokat hozott, melyek felfalták a családtagokat. Akad olyan történet is, hogy az úr alvó lányait álmukban magáévá tette, akik idővel aranyhajú gyermekeket hoztak világra. A szerteágazó történetek közül nem tudni melyik rejti az igazságot, de idővel a Casterly név eltűnik, és helyüket a Lannister veszi át (Tűz és Jég Világa, 195-196).

 Istenharagja Durran

Durran_eleneiA legendája szerint az első Viharkirály elnyerte a Tengeristen és Szélistennő lányának, Eleneinek szerelmét.  A szülők tiltakozása ellenére Durran és Elenei egybekelt. Az istenek haragja szörnyű volt: elpusztították Durran erődjét az esküvő éjszakáján, megölve ezzel a férfi teljes családját és az összes vendéget. Durran háborúra szólította fel az isteneket, akik pusztító viharral ostromolták királyságát. Ahányszor Durran új kastélyt épített fel a tenger szikláin az istenek elpusztították. Végül azonban vagy az erdő gyermekeinek segítségével, vagy Brandon, az Építő közreműködésével felépített egy hetedik tornyot, ami ellenállt az istenek haragjának, elnevezte Viharvégnek és megalapította a Durrandon-házat (Tűz és Jég Világa, 224).

 

A Szürke Király

Grey_kingA vas-szigeteki legendák azt beszélik, hogy maga a Vízbefúlt Isten segített a Szürke Királynak legyőzni Naggát, a tengeri sárkányt. Csontjaiból megépítette csarnokát, amit a szörny eleven tüzével fűtött. Egy sellőt vett feleségül, és gyermekeinek megadatott a választás, hogy a víz felett, vagy a víz alatt szeretnének élni. A Király haja és szakálla, csakmint a szeme a téli tenger szürkeségét idézte. Uszadékfa Koronát viselt. Addig gúnyolta a Viharistent, míg az lecsapott rá egy mennykővel és a mellette álló fa lángba borult, így lopva el a tüzet az emberiség számára. Ő építette az első hosszúhajót varsafából. Halála után száz fia egymást öldösték a hatalomért, míg végül összesen tizenhatan maradtak, akik felosztották egymás között a Vas-szigeteket (Tűz és Jég Világa, 178-179).

 

A Szárnyas Lovag

A Szárnyas Lovag a Hősök Korának egy legendás alakját, akit gyakran összevonnak Artys Arryn alakjával, aki az andal hódítás során meghódította a Völgyet. A számos róla szóló történetből megtudhatjuk, hogy egy hatalmas sólyom hátán szárnyalt és sasok seregének parancsolt. A Griff Király legyőzősével elnyerte a Völgyet. Azt beszélik, hogy barátságban volt az óriásokkal és a sellőkkel, felesége pedig egyike volt az erdő gyermekeinek (Tűz és Jég Világa, 169). 

 

 

Vélemény, hozzászólás?