Történelem, Trónok Harca & Game of Thrones, Tűz és jég mögött

Game of Thrones: Tűz és Jég mögött 22. – A Sárkány és fiai (Targaryen királyok 1.)

I. (Hódító) Aegon Targaryen (H.u. 1-37)

ea0df41ed3c117a6c54bf79682b0bdf8Miután Aegon Targaryent megkoronázták Óvárosban, ő úgy döntött, hogy nem marad a városban, hanem saját várost alapít, mely méltó vetélytársa lesz Lannisrévnek és Óvárosnak – így kezdett formát önteni Királyvár, s alig tíz éven belül nagyvárossá és forgalmas kikötővárossá nőtte ki magát (Tűz és Jég Világa, 49). A Vörös Erőd építése mellett legyőzött ellenségei megannyi kardját sárkánytűz segítségével összeolvasztotta egy masszív trónszerkezetté – így született meg a Vastrón. Aegon azonban tudta, hogy győzelme nem teljes míg Dorne őrzi függetlenségét. Így H.u. 4-ben megkezdte a déli királyság invázióját.

A seregével több irányból tört Dorne-ra. Rhaenys Meraxes tüzével perzselte fel Palánkvárost és a Napdárdához közeli erődöket; Aegon Harlan Tyrell seregével együtt a Herceghágó területén hadakozott; Orys Baratheon pedig a Csontút mentén indult. Tyrell nagyúrnak néhány villámtámadást leszámítva a legnagyobb ellenségének a hőség mutatkozott Ördögliget felé. Orys Baratheon seregét azonban éjszakai támadásokkal tizedelték, végül egy hágóba szorították vissza őket, és Wyl nagyúr fogságába estek. Ezt leszámítva azonban Dorne ismét kiürült, a városok üresen fogadták a hódítókat, még Napdárda is. A Targaryenek győztesnek kiáltották ki magukat, de amint elhagyták a várost Dorne egész népe fellázadt ellenük. Harlan Tyrell ugyan megindult seregével Vaith és Napdárda felé, de az egész sereg eltűnt a sivatagban és soha nem hallott róluk senki többet. Orys Baratheont és számos lovagját súlyuk aranyban történt kifizetése után sikerült kiváltani, azonban mindegyiküknek levágták kardforgató kezüket, hogy többet ne használhassák Dorne ellen.

H.u. 8-ban kezdetét vette egy új szakasza a háborúnak: miután Aegon nagyon sok lázadó várost felperzselt a sárkányokkal, a dorne-iak felégették a harag-foki esőerdőt, és fél tucat város és falu esett áldozatul a tűznek. A rá következő évben Dorne borult ismét lángokba, Dorne válaszul Fowler nagyúr vezetésével lerombolta Éjidal városát, Ser Joffrey Dayne pedig Óváros környékét prédálta fel. Aegon ekkor Csillagvölgy, Felhőbérc és Ördögliget ellen vonult. Death_of_MeraxesÖrdögliget ostroma során azonban egy dárdavető kilőtte Meraxes szemét, a sárkány lezuhant Rhaenys királynővel a hátán és magára döntötte a vár legmagasabb tornyát. A királynő teste sosem került elő, sosem temették vagy hamvasztották el megfelelően, ezért Aegon egy szentélyt épített fel Rhaenys nevét viselő dombon. Ez volt az Emlékezés Szentélye. Ezt követően szabadult el a Sárkány Haragja – így nevezik ugyanis a H.e. 10-12 közötti időszakot, ahol minden dorne-i várat legalább egyszer felperzselt a Targaryen sárkányok tüze, kivéve Napdárdát. Ezt követően mindkét fél fejpénzt ajánlott fel bérgyilkosoknak aaz ellenséges hercegek és nagyurak fejéért. egon ellen is több támadás is lezajlott (Tűz és Jég Világa, 243-245). E támadások hatására szervezte meg Visenya királnyő a Királyi Testőrséget. Az istenek szent számának megfelelően hét lovag tette le az Éjjeli Őrség mintájára megalkotott fogadalmat: Ser Corlys Velaryon főparancsnok, Ser Richard Roote, Ser Addison Hill, Ser Gregor Goode és fivére, Ser Griffith Goode, Ser Humfrey és Ser Robin Darklyn (Tűz és Jég Világa, 50). Meria Martell 13-ban bekövetkezett halála hozott fordulópontot az Első Dorne-i Háborúban. A hatalomra kerülő idősödő fia, Nymor Martell belefáradt a háborúkba. Elküldte saját lányát, Deriát Királyvárba, hogy adja át béke feltételeit a királynak, de nem mint vazallus és ura, hanem mint szövetséges birodalmak. Aegon nem akart belemenni a feltételekbe, de Deria átadott egy levelet a királynak. Aegon elolvasva az írást olyan erővel szorított össze öklét, hogy vér csorgott ki ujjai között. Soha senki nem tudta meg mi állt a levélben, de Aegon Targaryen másnap beleegyezett a feltételekben és Dorne meghódítatlan maradt (Tűz és Jég Világa, 246).

Aegon Targaryen minden év egyik felét arra szentelte, hogy járta a birodalmát és vendégeskedett a nagy házak urainál, vagy épp közönséges fogadósok hajlékában. Gyakran mutatkozott a népe előtt, kellő tiszteletet mutatott a fősepton felé, a jó szolgálatot busásan megjutalmazta, és a rászorulókon pedig segített. Tiszteletben tartotta az egyes régiók sajátos törvénykezési szokásait és nem kényszerített másokra egy egységes törvényt. A dorne-i háborúkat leszámítva a birodalomban béke honolt a király uralkodása alatt.

H.u. 37-ben egy váratlan szélütés következtében a király 64 éves korában hunyt el Sárkánykő szigetén. A hagyományoknak megfelelően testét elhamvasztották (Tűz és Jég Világa, 51.)

Ismert királyi tanácsadók Aegon uralkodása alatt:

  • Lord Orys Baratheon, a Király Segítője (H.u. 1-7) – a Keselyűkirály elleni háborúban szerzett sebeibe halt bele
  • Lord Edmyn Tully, a Király Segítője (H.u. 7-9)
  • Ser Osmund Strong, a Király Segítője (n.a.) – a Királyvárt körbeölelő fal építése során volt Segítő, nagyjából H.u. 19-26 között
  • Lord Tryston Massey, törvénymester
  • Lord Crispian Celtigar, pénzmester
  • Lord Daemon Velaryon, hajómester
  • Ser Corlys Velaryon, a Királyi Testőrség parancsnoka
  • Ser Hegyi Addison, a Királyi Testőrség parancsnoka
  • Gawen nagymester

I. Aenys Targaryen (H.u. 37-42)

aenys-targaryenAegon halálát követően az elsőszülött fia, Aenys követte őt a Vastrónon. Aenys nem örökölte apja és testvére, Maegor jellemét, nem volt nagy harcos, sokkal jobban szerette az alkímiát, a dalnokokat és a bábjátékokat, míg élt álmodozó maradt. Az ő gondozása során kelt ki a tojásból és nőtt fel a Fürge nevű sűrkány.

Felesége a Velaryon-házból származó Alyssa, akit H.u. 22-ben vett feleségül.

A Hódító halálát követően szinte azonnal jelentkeztek azok, akik megkérdőjelezték a Targaryen-ház uralkodását. Az első ezek közül Vörös Harren volt, aki elfoglalta Harrenhalt és kiherélte urát, Gargon nagyurat, de mire a király a Tully sereggel a helyszínre érkezett a lázadók eltűntek. Majd a Völgy, a Vas-szigetek, és Dorne is csatlakozott a lázadók sorához. Aenys nagyon megdöbbent, mert úgy hitte, hogy őt szereti a nép. Döntésképtelennek bizonyult, ugyanis attól tartott, ha az egyik irányba indítja a seregét, a másik irályból éri majd támadást. Szerencséjére Royce nagyúr visszaszorította a lázadó Jonos Arrynt Sasfészekbe, ahol végül a Balerion hátán érkező Maegor szolgáltatott kötél általi halált a lázadóknak. A Vas-szigeteken a Greyjoyok tettek rendet, és miután elküldték a lázadó fejét sós lében Aenys egy szívességet ígért, amit Goren Greyjoy arra használt, hogy kiűzze a Hét Hitét a Vas-szigetekről. A dorne-i lázadó Keselyűkirály is elesett Orys Baratheon, Sam Tarly és a dorne-i határvidék serege által. Vörös Harrennel pedig a király Segítője, Alyn Stokeworth végzett, de maga is belehalt a sérüléseibe. A lázadók leverését követően a király mindenkinek köszönetet mondott, és megtette fivérét Maegort Segítőjévé.

Visenya királynő azt javasolta Maegornak, hogy Aenys elsőszülött lányát vegye feleségül, de a fősepton határozott tiltakozásának adott hangon, mondván a családon belüli házasság förtelmes dolog az istenek szemében. Ezért Maegor a fősepton unokahúgát vett feleségül, Ceryse Hightowert, de bármennyire próbálkoztak nem született meg a várva vár utód. Végül H.u. 39-ben azzal keltett nagy zűrzavart, hogy bejelentette, feleségül vett egy második feleséget, Alys Harrowayt. Aenysnek nem volt más választása, száműznie kellett fivérét mivel nyíltan megsértette a Hitet. S mint ha mint sem tanult volna a történtekből, H.u. 41-ben úgy döntött, hogy legidősebb lányát Rhaenát hozzáadja fiához, és örököséhez Aegonhoz, Sárkánykő hercegéhez. A fősepton Szörnykirálynak nevezte Aenyst és a Harcos Hit mozgolódni kezdett. A Szegény Testvérek és a Harcos Fiai megerősítették az Emlékezés Szentélyét, és támadást indítottak a királyi család ellen is. Aenys és családja Sárkánykőre menekült, kivéve Rhaenát és Aegont, akiket utazás közben ért utol a lázadás és Résvárban kerestek menedéket. A várat azonban ostrom alá fogták a lázadók. Visenya a Csillagszentély és az Emlékezés Szentélyének elpusztítására buzdította, Aenys döntésképtelen marad, és fájdalmas görcsök kínozták a gyomrát. A beteg király váratlan és korai halála miatt sokan Visenyát tartották felelősnek, de erről soha senki nem beszélt még a királyné élt (Tűz és Jég Világa, 52-54).

Ismert királyi tanácsadók Aenys uralkodása alatt:

  • Lord Alyn Stokeworth, a Király Segítője (H.u. 37) – a Vörös Harren elleni csatában vesztette életét
  • Maegor Targaryen herceg, a Király Segítője (H.u. 37-39) – száműzték
  • Murmison septon, a Király Segítője (H.u. 39-41) – Kiközösítette a Hit, mert megkötötte a szentségtörő házasságot Rhaena és Aegon között, majd a Harcos Fiai megölték.
  • Gawen nagymester

I. (Kegyetlen) Maegor Targaryen (H.u. 42-48)

866e303aa922e58d1b5c72c3225ea47aA király váratlan halálát követően fivére, Maegor vette át a hatalmat. A száműzött herceget Visenya értesítette Pentos városába repülve. Az örökösödési törvények értelmében Aenys fiának, Aegonnak kellett volna uralkodnia, s amikor Gawen nagymester ennek a véleménynek hangot mert adni, Maegor lefejezte.

Maegor tizenhárom éves kora óta kiemelkedett vívóképességével, harcedzett lovagokat győzött le szabályos ütközetek során, és tizenhat évesen ő lett a birodalom legfiatalabb lovagja akkoriban. Éppen ezért nem volt meglepő, hogy a Hét Hite és az újdonsült király a Hetek próbájával döntöttek a hit és trón között elmérgesedett kapcsolat ügyében. Ennek lényege, hogy mind a két fél hét-hét bajnokot küld a küzdőtérre, és az istenek annak az oldalnak adnak igazat, ahol az utolsó harcos talpon marad. A kihívásra Ser Damon Morrigen és hat társa vállalkozott, s bár Maegor király maradt egyedül talpon a fejére mért ütés miatt végül ős is eszméletlenül esett össze. Huszonhét napon keresztül feküdt eszméletlenül, míg végül újdonsült szeretője, Toronybéli Tyanna gondozása révén magához tért. Felszállva Balerion hátára figyelmeztetés nélkül átrepült az Emlékezés Szentélyéhez lángba borította az épületet, az ott tábort vert több száz harcossal együtt. Ezt követően Kőhídnál mészárolta le egy véres csatában a hitet követő harcosokat, és azt beszélik a Mander vize vörös volt a kiontott vértől, olyannyira, hogy azt a helyet azóta Keserűhídnak nevezik. Végül a fősepton 44-es halála után egy sokkal kezelhetőbb septon került a helyére.

Maegor eközben újra és újra megnősült, kétségbeesetten próbált utódot nemezni magának. Hiába vett el olyan asszonyokat, akik már bizonyították termékenységüket, és akiket ő maga tett özveggyé, a gyermekáldás elmaradt, és magjából csak torzszülöttek (vakok, végtag nélküliek, vagy férfi és női szervvel is rendelkezők) származtak. Ceryse Hightower, az akkori fősepton unokahúga lett az első felesége, akire csakhamar ráunt, mert nem sikerült teherbe ejteni. Bár házasságát nem bontotta fel, feleségül vette Harrenhal urának, Lucas Harroway-nek a lányát, Alys Harroway-t. Ő volt az első asszony, aki megtermékenyült királytól, de elveszítette a babát. Szeretője a pentosi Toronybéli Tyanna pedig azt csepegtette a király fülébe, hogy a torzszülött Alys félrelépéseinek eredményéből lett. E pletyka hatására Alys és teljes családja a király dühének áldozatai lettek. Tyannától nem állt messze az alkímia és a mágia, de kurtizánként is tudta, hogyan kell bánnia a férfiakkal.

Maegor uralkodásának egyetlen érdeme, hogy befejeződött a Vörös Erőd építése. Az ő parancsára építettek titkos alagutakat és titkos járatokat szerte az erődben, majd az összes építőmestert lemészároltatta, hogy a palota titkait egyedül ő őrizze. Azt beszélik, hogy ezt követően elbontatta az Emlékezés Szentélyének romjait, hogy annak helyén a sárkányok számára megépítsék a Sárkányvermet, de a történtek után nem nagyon talált építészt, aki elvállalta volna a munkát, így végül myri és volantisi mesterek felügyelete alatt folyt a munka, amit a Vörös Erőd rabjai végeztek.

H.u. 43-ban Aegon, Aenys király időközben felnőtt fia megpróbálta megszerezni a Vastrónt, ami a törvények szerint őt illetett volna. Az Istenszem alatti csata során azonban Aegon és sárkánya, Fürge is életét veszítette. Ezt követően a király ismét a Harcos Hit ellen fordult, és kétezer koponyával tért vissza, amiről ő azt hangoztatta, hogy a lázadóké, de sokkal valószínűbb hogy a pórnépé voltak. Így a közhangulat egyre inkább a király ellen fordult.1500px-Battle_Beneath_the_Gods_Eye

H.u. 44-ben meghalt Visenya királyné. Ezt kihasználva Aenys özvegye, Alyssa királyné elmenekült gyermekeivel és a valyriai kard, Sötét Nővér társaságában Sárkánykőről. Tettéért második fiának, Viserys hercegnek kellett felelnie, aki a Vörös Erődben tartottak fegyverhordozóként és túszként: kilenc napos vallatás után halt meg még Tornybéli Tyanna kezétől.

Maegor uralkodásának vége felé árulások egész sorával kellet szembenéznie. Toronybéli Tyanna egy vitájuk során azt találta mondani, hogy ő mérgezte meg a király korábbi hitveseit, hogy ne tudjanak gyermeket szülni, és ezért Maegor saját kezével kivágta a nő szívét. Megözvegyülve H.u. 47-ben három olyan nőt vett egyetlen szertartás során feleségül, akiknek már születtek gyermekeik: ők voltak a Fekete Arák. A legifjabb közülük Elinor Costayne volt, aki férjének, Theo Bollingnak már három gyermeket hozott a világra. Miután Ser Theot felségárulás miatt kivégezték, Elinort a királyhoz kényszerítették, s bár teherbe esett, egy szem nélküli gyermeknek adott életet. Feleségül vette továbbá fivérének legidősebb lányát, Rhaenát, aki a Szép-szigeten bujdosott előle. Jayne Westerling volt a harmadik a Fekete Arák közül, aki korábbi férjét, Alyn Tarbacket már megajándékozta egy gyermekkel, de Maegortól ő is csupán egy torzszülöttet tudott a világra hozni, három hónappal az esedékes idő előtt.

H.u. 48-ban Moon septon és Ser Joffrey Doggett összetoborozta a Szegény Testvéreket, és a Folyóvidék is csatlakozott hozzájuk, ugyanis Maegor zsarnoki uralmát már nem lehetett fenntartani. Az ő törekvésüket támogatta a király flotta parncsnoka, Daemon Velaryon, és ezt követően a nagy házak sorra lázadtak fel a király ellen. E lázadók egytől-egyig Aenys és Alyssa királyné utolsó életben maradt fiát, a tizennégy éves Jaehaeryst támogatták. Amikor ezt Rhaena megtudta elmenekült az éjszaka leple alatt a Dreamfire nevű sárkányon és magával vitte Aegon híres kardját a Blackfyre-t is. A király összezavarodott, és döntésképtelennek bizonyult. Egyik reggel holtan találták őt a Vastrónon, úgy tűnt a trón maga végzett fele, karját felvágták a kardokból kovácsolt trónus éles részei, de vannak akik úgy hiszik, hogy a Királyi Testőrség végzett vele, vagy öngyilkosságot követett el (Tűz és Jég Világa, 55-59).

Ismert királyi tanácsadók Maegor uralkodása alatt:

  • Lord Lucas Harroway, a Király Segítője – meggyilkolták összes rokonával együtt, miután lánya Alys nem tudott utódot szülni Maegornak.
  • Lord Edwell Celtigar, a Király Segítője
  • Toronybéli Tyanna – A Besúgók Mestere
  • Gawen nagymester – megölték, miután kiállt Aegon Targaryen trónöröklési jogaiért
  • Desmond nagymester

 I. (Bölcs) Jaehaerys Targaryen, a Megbékítő (H.u. 48-103)

0767335fceaa619bc929a09951aaf98fA nagybátyja kegyetlenkedése miatt szétszakadt birodalmat örökölte meg Jaehaerys Targaryen, Aenys és Alyssa utolsó életben maradt fia. Bár tizennégy évesen még túl fiatal volt a kormányzáshoz, az özvegy Alyssa királyné segítségével kezdte meg uralkodását. Nagykorúságát betöltve feleségül vette Alysanne húgát, és a történelem legszebb házassága vette ezzel kezdetét. Nemcsak a harcban, hanem a törvénykezésben és békepárti politikában is jártas volt. Sárkánya Vermithor lett.

Jaehaerys nemcsak a birodalmat örökölte meg, hanem a harcot a Hittel is. A tanácsadói közül többen úgy vélték, hogy kegyetlenül kell felszámolni a hit lázadását, hogy végleg eltöröljék őket. Ehelyett a király elküldte új Segítőjét, Barth septont Óvárosba, hogy tárgyaljon a főseptonnal, és kezdjenek kieszközlni egy kölcsönös megegyezést. Barth septon szerény sorból származó, éles elméjű férfi volt, aki gyermekként bíztak a Hit gondjaira, és így került a Vörös Erőd könyvtárába. A létrejött egyezség alapján a Csillagok és Kardok felszámolásra kerül, és a király szent esküvel fogadta, hogy a Vastrón fogja megvédeni a Hitet ezt követően (Tűz és Jég Világa, 60-62). A Hit továbbá lemondott törvénykezési jogáról is (Varjak Lakomája, Cersei X).

Ötvenötévnyi uralkodásával Jaehaerys lett a leghosszabb ideig uralkodó Targaryen király, így az utókor az Öreg Király névvel is emlegeti. Uralkodása hosszú békét és jólétet hozott a Hét Királyságnak, és külön említésre érdemes, hogy közel ötven éves békét sikerült előteremtenie az ősidők óta viszályt folytató Bracken és Blackwood házak között (Sárkányok Tánca, Jaime I).  Ő volt az első király, aki egységesítette a törvényeket, és mindenhol érvényesítette őket. Ez idő tájt szüntette meg felesége kérésére az első éjszaka jogát, melynek értelmében egy hűbérúr érvényesíthette jogát az eladósorba került hajadon lányok szüzességének elvételében, mielőtt férjhez adták volna. Ezenkívül csatornákat, és kutakat építtetett szerte Királyvárban, ami a város egészségügyét nagy mértékben javította; és belekezdett egy hatalmas úthálózat kiépítésébe, melynek ágai összekötik a fővárost a tartományokkal: ezek közül az első és a leghosszabb a királyi út volt (Tűz és Jég Világa, 62-63). Továbbá a nevéhez köthető a korábban csak tanácsadók feladát betöltő emberekből álló Kistanács megalapítása (Tűz és Jég Világa, 51).

Egy alkalommal meglátogatta Északot hitvesével, hat sárkányával és fele udvartartásával (Kardok Vihara, Jon V). Éjvár ekkoriban túl nagy lett az Éjjeli Őrség számára, nem tudták fenntartani, ezért Alyssane királyné nekik adta ékszereit, hogy felépíthessék Mélytó erődjét, és Jaehaerys pedig embereket küldött, akik megépítették. Hálából a nagylelkűségért Hókaput átnevezték a Királyné Kapujára (Kardok Vihara, Bran IV), és szintén az ő tiszteletére nevezték el a Királyné Koronája erődítményt Északon (Kardok Vihara, Jon V).

850f5deb128ff12449ba2e9cd671df86Alysanne és Jaehaerys tizenhárom gyermekéből kilenc élte meg a felnőttkort. Legidősebb fiúk, Aemon koronaherceg volt, aki azonban elesett H.u. 92-ben a myri kalózok ellen vívott ütközetben, akik elfoglalták Tarth felét. Ezt követően Jaehaerys másodszülött fiát, Baelont tette meg örökösévé, és nem Aemon lányát Rhaenyst. Ez a döntése konfliktust szült közte és Alyssane között, amit csak lányuk, Maegelle septa tudott kibékíteni két év múlva. Gyermekeik közül Vaegon mesternek tanult, idővel pedig a főmesteri címet is elnyerte. Daella hercegnő Rodrik Arryn felesége lette, de Aemma lányuk megszületését követően hamarosan meghalt. Alyssa hercegnő feleségül ment fivéréhez, Baelonhoz. A féktelen Viserra rövid ideig Manderly nagyúr jegyese volt, de egy részeg lovaglás során leesett a lováról és meghalt. Maegelle mellette Saera hercegnő is septának állt, de hiányzott belőle az alázatosság, elszökött Ó-Volantisban alapított egy bordélyt. A tragikus sorsú Gael hercegnő öngyilkosságot követett el, miután egy vándorénekes teherbe ejtette és magyára hagyta.

H.u. 98-ban hatalmas lovagi tornát rendeztek uralkodásának 50. évfordulójára. Az esemény azért is emlékezetes mert Ser Ryman Redwyne és Ser Clement Crabb harminc lándzsát tört el, mielőtt a király mindkettejüket a torna bajnokának kiáltotta volna ki

A következő évben Barth septon meghalt, egy rövid ideig Ser Ryman Redwyne lett a Segítő, de annak ellenére, hogy kiválóan szolgált a Királyi Testőrség parancsnokaként, a hivatali munka nem volt hozzá való, ezért rövidesen Baelon herceg váltotta őt. H.u. 101-ben Baelon herceg egy vadászat során éles fájdalmat érzett a hasában, és néhány napon belül elhalálozott, mert megrepedt a gyomra. Halálát követően Ser Otto Hightower vette át a Segítő tisztségét Jaehaerys utolsó éveiben. Mivel mindkét fiát eleveszítette kilencen is szóba jöhettek lehetséges utódként, ezért Jaehaerys H.u. 101-ben összehívta a Nagytanácsot, ahol a birodalom összes kis- és nagyura részt vett. A kérdést végül Laenor Velaryon, aki Aemon lányának fia volt, és Viserys herceg, Baelon fia között dőlt el. A Nagytanács Viserys Targaryent nevezte meg utódként. A döntést befolyásolta a férfiági utódlás fontossága, valamint hogy Laenor hat, Viserys huszonnégy éves volt.

marc_simonetti_royalp

A király az utolsó éveiben már gyengélkedett, Otto Hightower igazgatta a birodalmat, lánya Alicent pedig gondoskodott az idős királyról. Jaehaerys hatvankilenc éves korában, H.u. 103-ban halt meg. A Hét Királyság hosszasan gyászolta a történelem legszeretettebb királyát és királynőjét (Tűz és Jég Világa, 63-65).

A Kistanács ismerte tagjai Jaehaerys uralkodása alatt:

  • Özvegy Alyssa Velaryon királyné, régeskirálynő
  • Lord Robar Baratheon, a Király Segítője
  • Barth septon, a Király Segítője (H.u. 59-99)
  • Ser Ryam Redwyne, a Király Segítője (H.u. 99-100)
  • Baelon Targaryen herceg, a Király Segítője (H.u. 100-101)
  • Ser Otto Hightower, a Király Segítője (H.u. 101-109)
  • Lord Lyman Beesbury, pénzmester
  • Ser Ryam Redwyne, a Királyi Testőrség parancsnoka

t1

Vélemény, hozzászólás?