Földrajz, Trónok Harca & Game of Thrones, Tűz és jég mögött

Game of Thrones: Tűz és Jég mögött 14. – A Szabad Városok

A kilenc városállam Essos keleti részén egykor a Valyria által elfoglalt, vagy megalapított városokból nőtték ki magukat, kivéve Braavost. Minden Szabad Városnak saját története és karaktere van. Az itt beszélt nyelvek egytől egyig a nemes valyr nyelv egy-egy változata.

BRAAVOS

Braavos

Braavos sose volt része a Birtoknak, mint a többi Szabad Város. A települést éppen a valyr rabság elől menekülő rabszolgák alapították: miközben a Birtok az új gyarmatterülete, Sothoryos felé vitt rabszolgákat, az elnyomottak fellázadtak a hajókon, és átvették az irányítást. Braavosi legendák szerint a jogos nhai-i holdénekesek útmutatásával találták meg a rejtett lagúnát. A város alapításánál esküt tettek, hogy Braavosban soha nem lesznek rabszolgák – ez lett Braavos Első Törvénye. Élén a választás révén kijelölt Tengerúr uralkodik. Létezése több mint egy évszázadig titok volt, ezért nevezik Titkos Városnak is. Végül Uthero Zalyne tengerúr a világ minden sarkába hajókat küldött, hogy meghívjanak mindenkit a város alapításának 111-dik évfordulójára, s ezt az eseményt nevezi az utókor Uthero Leleplezésének, vagy egyszerűen Leleplezésnek (Tűz és Jég Világa, 271-273).

LnW7KCwBraavos egy lagúnában található száz kisebb-nagyobb szigeten fekszik. A lagúnát egy hegyekkel tarkított szigetgyűrű és zátonyok sora öleli közre, a szárazföldről pedig egy mocsaras vidék miatt megközelíthetetlen (Varjak Lakomája, Samwell II). A város egyetlen megközelítési lehetőségét a szigetgyűrűt őrző hatalmas bronz titán lábai között történő behajózás jelenti, melynek páncélszoknyáját megannyi lőrés tarkítja (Varjak Lakomája, Arya I). A külső szigeteken lévő fákat tilos kivágni, mert szélfogóként védik a várost a tengeri viharoktól (Varjak Lakomája, Samwell III). A megannyi kis szigetet ezernyi kőhíd köti össze, átívelve a számos kisebb-nagyobb csatorna felett. A legszélesebb ezek közül a Hősök csatornája, közvetlenül a Titán és az Arzenál közelében, melynek mentén Braavos tengerurainak szobrai magasodnak.  Az Arzenál azért nevezetes, mert egyetlen nap alatt képesek itt felépíteni egy hadihajót (Varjak Lakomája, Arya I). Braavos három nagyobb kikötővel rendelkezik: az egyik közvetlen az Arzenál után, a Chequy-kikötő, ahol a tengerúr vámhivatalnokai ellenőrzik a kereskedőhajók rakományát (Varjak Lakomája, Arya I), a másik Bíbor kikötőben csak braavosi hajók köthetnek ki, míg a külföldi hajóknak a Rongyszedők Révje áll rendelkezésére (Varjak Lakomája, Samwell III). Az utóbbi kétszáz évben a város egyes szigetei elkezdtek megsüllyedni a rajtuk álló épületek súlya alatt, így a város legősibb része a tenger alá került, s azóta a Vízivárosnak nevezik (Tűz és Jég Világa, 275).

Braavos_House_of_Black_and_White_5x02Mivel számos nép fia volt a várost alapító rabszolgák hajóin, ezért nincs kizárólagos vallás a városban, hanem minden istentisztelet megengedett. A legtöbb szentély és templom a város közepén található parányi szigetekre épült, amit Istenek szigetének neveznek. A legnagyobb temploma a Holdénekeseknek van, akik az alapítókat a lagúnába vezették. A hófehér márványtemplomot ezüstkupola övezi; ablakain pedig a változó hold fázisai lettek ábrázolva.
De itt áll még a R’hllornak, a Fény Urának vörös téglás temploma, ahol örökké ég a tűz. A Vizek Atyjának templomát mindig újraépítik, amikor az új feleséget választ magának. S a westerosi Hét Isten hívői is tiszteletüket tudják tenni a Tengeren Túli Szentélyben. A Nagy Pásztor szentélye, a háromfejű Trios háromtornyú temploma, a Csendes Isten Kövei, a Mintaszövő Labirintusa; Aquan a Vörös Bika szentélye valamint Semosh és Selloso ikeristenek egymással szemben álló templomai is megtalálhatók voltak a szentélynegyedben. Azok az istenek, akik már rég feledésbe merültek mert már nem éltek követőik a Szent Menedékben találtak otthont, amit Karámnak is neveznek (Varjak Lakomája, Arya I.; Sárkányok Tánca, A vak lány). Egyedül Braavosban található meg a Fekete és Fehér Háza, ahol a Sokarcú Istent tisztelik, és ami az Arcnélküli Emberek főhadiszállása.

Braavos ad otthont az ismert világ leghatalmasabb bankjának. Az alapítói közül néhányan szerény értékeiket egy elhagyott vasbányába helyezték, s ahogy gyarapodott a város, és vele együtt a város és az alapítók vagyona, e járatok is minél inkább megteltek. Ahelyett, hogy őrizték volna e kincseket, kölcsönadták szegényebb honfitársaiknak, és így született meg a Vasbank, ami nevében őrzi a vasbánya járatainak emlékét. Huszonhárman voltak a Bank alapítói: tizenhat férfi és hét nő, akik a járatokhoz vezető ajtók kulcsainak őrei is voltak. E kulcsok mára csak jelképek ugyan, de vele együtt magas rang is jár. A bank megbízhatatlan urak és dinasztiák bukását is képes elérni, ezért jobb ha a kölcsön felvevője megtartja ígéretét, és határidőre visszafizeti tartozását (Tűz és Jég Világa, 274-275).

A braavosi kurtizánok messze földön híresek, de nem szeretői tudásuk, hanem éles eszük és méltóságteljes viselkedésük miatt.

Braavos jelentős szerepet kap a Tűz és Jég Dala ciklusban. Arya Stark felkeresi az itt található Fekete és Fehér Házát, hogy Arcnélkülivé váljon; Syrio Forell Braavos Első Kardja volt; továbbá a Vastrón jelentős összeggel tartozik a Vasbanknak, és Óvárosba vezető útja során Samwell Tarly is kiköt a városban.

 

VOLANTIS

Volantis_5x03_(1)

Ősi és fenséges város, ami a Rhoyne széles torkolatát öleli közre. Az öregebb városrész a keleti parton fekszik, míg az újabb a nyugatin. A kettő között húzódik a folyót átszelő Hosszúhíd, az ismert világ leghosszabb hídja, ami ezer elefánt súlyát is kibírja. A folyó szélessége és az ár-apály jelenség miatt a híd felépítése hatalmas munkát jelentett, és irdatlan mennyiségű pénzt emésztett fel, míg végül negyven évvel azután, hogy a város felett uralkodó Bőkezű Vhalaso triarka kiadta a parancsot, a híd elkészült.

Volantis legősibb része a Fekete Falak által körülölelt városrész, ami ősi palotákból, udvarházakból, tornyokból, templomokból, kolostorokból áll. Csak azok léphetnek a Fekete Falak gyűrűjébe, akik vissza tudják vezetni családfájukat a Ó-Valyria időszakáig. A város kezdetben egyike volt a Birtok előretolt helyőrségének, mígnem szerencsés fekvése miatt hamar növekedni kezdett.

503_Volantis_slave_dung_shovelerVolantis a rabszolga-kereskedelem nyugati gócpontja, azt beszélik, hogy minden szabad emberre öt rabszolga jut. E rabszolgák arcát tetoválással jelölik meg, s minden munkakörnek saját emblémája van: a katonák zöld tigriscsíkokat, az örömlányok egyetlen könnycseppet viselnek, míg a trágyaszedők arcát legyek csúfítják; a bohócokra és a bolondokra rombuszmintákat tetoválnak, míg a hathayok vezetői kereket viselnek arcukon. A hathay Volantisra jellemző közlekedési eszköz, melyet kisméretű elefántok vontatnak.

A város élén a szabadok közül választott három triarka áll. Egyikük a törvényekért felel, másikuk a flottáért és a seregért, míg a harmadik feladata a város mindennapi életének irányítása. A jelöltek két nagy párt közül kerül ki, akiket nem hivatalosan a hódító Tigriseknek és békés Elefántoknak neveznek (Tűz és Jég Világa, 267-270).

Volantis városa is felbukkan a regényekben. Tyrion Lannister útja során eljut a városba, ahol végül Jorah Mormont fogságába esik; Quentyn Martell itt próbál magának hajót szerezni Meereenbe; Victarion Greyjoy (a sorozatban Yara és Theon) is útba ejti keletre vezető útjuk során. 

PENTOS

Marc_Simonetti_shipcity

Pentos hatalmas kikötőváros, ami a városról elnevezett öbölben fekszik. Annak idején valyr kereskedővárosként alapították, de alapítói gyakran keveredtek a helyi lakosokkal, akik talán az andalok rokonai lehettek, így hatalma hamarosan kiterjedt a környező Bársony-hegységig.

A város élén kezdetben a negyven családból választott tejhatalmú herceg állt, de idővel e tisztség sokkal inkább jelképessé vált, és ma már inkább a vagyonos magiszterek kezében van a tényleges hatalom. Katasztrófa, éhínség, háború elvesztése esetén a herceget feláldozzák, majd újabb herceget választanak a jó szerencse érdekében.

Braavos és Pentos között hat nagy háború került megvívásra, az utolsó 94 esztendővel ezelőtt robbant ki. E háború során négy herceget választottak és áldoztak fel, míg végül az ötödik nagy megvesztegetések árán de békét kötött, melynek értelmében Pentosban betiltották a rabszolgatartást, és a város kivonta magát a rabszolga-kereskedelemből (Tűz és Jég Világa, 266-267).

Pentos szolgált otthonául Daenerys és Viserys Targaryennek nagyon sokáig, ahol Illyro Mopatis vendégszeretetét élvezték, míg végül a magiszter nyélbe ütött egy házasságot Khal Drogoval. Később a magiszter hajót küld Daenerysnek Qarthba, de ahelyett, hogy a Szabad Városba hajózott volna, sárkányaival a Rabszolga-öböl felé vette az irányt. Miután Tyrion Lannister megölte az apját, Pentosba utazott, ahol Illyrio előkészítette neki az utazását Meereen felé (a sorozatban ez a szerep Varysra hárult).  

 

LORATH

Stone_Mazes_FINAL

Lorath Essos északi részén, a Reszkető-tengerben található szigetek legnagyobbikán fekszik. A Szabad Városok közül a legkisebb, a legszegényebb és a legkevésbé népes. Elszigetelt fekvése miatt kereskedelme elenyésző. Gazdaságuk javát a halászat adja, ugyanis a környező vizek gazdagok tőkehalban, bálnában, leviatánokban, rozmárokban és fókákban.

Az ősi időkben a sziget egy különleges szokást űző népnek, az útvesztők építőinek adott otthont, akik ugyan mindenféle feljegyzés nélkül eltűntek, de maguk után hagyták megannyi labirintusszerű építményüket. A sziget egy ideig Ib fennhatósága alá tartozott, majd az andalok foglalták el, akik közül Nagy Qarlon egyesítette a szigetek megannyi kiskirályát hatalma alatt. Szárazföldi hódításának Norvos városa vetett véget, akik szövetkezve a Birtokkal sárkánytűzzel perzselték fel Qarlon seregét. A sárkányok ezt követően Lorath ellen vonultak és tüzeikkel felperzselték azt. Egyetlen nő, férfi vagy gyermek sem élte túl Lorath Megtisztítását.

A sziget ezt követően lakatlan volt, míg végül maga Valyria hozott telepeseket ide. Az új lakosok, Boasht, a Vak Istent tiszteleik: hitük miatt nem ehetnek húst, nem ittak bort, cipő nélkül jártak. Kasztrált papjaik pedig szemüket befedő csuklyát hordtak, mert úgy hitték, hogy egyedül így nyílhat fel a mindent látó harmadik szem. E papok azonban évszázadok alatt egyre inkább a világi javaknak éltek, a népre kivetett adó egyre nagyobb méreteket öltött, míg végül a halászok fellázadtak ellenük, és lemészárolták őket. Lorath élére – valyr minta laapján – három herceg került ezt követően: az Aratás Hercege, akit a földbirtokosok választanak, a Halászherceg, akit a hajótulajdonosok választanak, és az Utcák Hercege, akit a város népe választ. Hivatásuk halálukig szól (Tűz és Jég Világa, 253-256).

Jaqen H’ghar lorath-i származású, ennek megfelelően hajának egyik fele vörös, másik fele pedig fehér. A sorozatban a Shae-t alakító Sibel Kekilli alakítása annyira meggyőzte a készítőket, hogy Shae karakterét teljesen átírták. Így lett lorathi származású, ami különösen jó választás volt, mert Tom Wlaschiha (Jaqen) is német anyanyelvű és akcentusú. 

NORVOS

bearded_priests_of_novros_by_johnmccambridge-d86gl5r

Norvos városa a Noyne folyó partján fekszik. A várost két jól elkülöníthető városrészből áll, a magas sziklák közötti felsőváros, ahol a várost irányító nemesek, és a szakállas papok élnek, valamint az alatta elterülő folyóparti városrész, ahol a köznép lakik. A kettő közötti háromszáz lépést egy kőlépcső köti össze, a Bűnösök Lépcsője. A város környezetét fenyvesek, hegyek és zúgó folyók jellemzik. A tőle északra található hegységben van egy kiterjedt barlangrendszer, mely a legendák szerint az alvilág lejárata, egyike a világ természeti csodáinak.

Mielőtt Valyria várost hozott volna létre itt, talán az andalok területe lehetett a környék, vagy Ib népének rokonaié. Ahogy Lorath és Qohor nevű testvérvárosait, Norvost is vallási szakadárok alapították. A norvosi felekezet azonban mindegyiknél titoktartóbb volt. Istenük nevét csak a beavatottaknak árulták el. Az isten kegyetlenségét jelzi a durva darócing, amit papjai viselnek, és a rendszeres önsanyargatás. Az isten papjai szakállat viselnek, sőt a városban csak a papok viselhetnek szakállat, a férfiaknak legfeljebb fésületlen bajusz lehet arcuknak éke. A város irányítása a papok kezében van, akik a templom mélyén hozzájuk szóló isten szavai alapján uralkodnak. A látszólag a város élén álló magiszter tanácsnak tagjait is a papok választják. A rend fenntartása érdekében rabszolgasereget alkalmaznak, fegyverük a kétélű bárd, melynek képét nemcsak magukra tetoválják, hanem szertartásos körülmények során feleségül is veszik saját fegyverüket.

A város nevezetessége a három harang, ami az itt élők életét befolyásolja: Noom, Naarrah és Nyel egyedi hangjával jelzi a kelés és a lefekvés, a munka és a pihenés időszakát, de az ő hangjuk szólítja fegyverbe a lakókat, vagy ez szabja meg az imák idejét is, sőt még a szexuális életet is. Annyira lenyűgözőek, hogy az emberkéz alkotta csodák egyike lett a három harang (Tűz és Jég Világa, 256-259).

Doran Martell hitvese, Mellario és a vele érkező Aero Hotah norvosi származású.

QOHOR

Qohor

A Szabad Városok közül a legkeletibb fekvésű, és leginkább baljósabb – úgy nevezik a Varázslók Városa, mert a mai napig elevenen él a sötét mágia falain belül. A várost egy vallási csoport alapította, akik a Fekete Kecske istenséget követik, aki véráldozatot követel magának, ami legtöbbször állat ugyan, de olykor elítélt bűnözőket is feláldoznak oltárán.

A város mellett elterülő hatalmas erdő jelenti a város megélhetésének javát, mind vadászat, mint fakitermelés alapján. Mindemellett azonban ritka szőrmékkel, ezüsttel, cinnel és borostyánnal is kereskednek, valamint a szőnyegművességet is mesteri fokon űzik a qohori asszonyok, vasmunkálása pedig világhírű. Kereskedelmi szempontból fekvése kulcsfontosságú, Kelet Kapujaként itt készülnek fel a karavánok a Vaes Dothrakig, vagy a Csontokon túlra vezető útra (Tűz és Jég Világa, 259-260). 

MYR

World_Essos_City

Myr eredetére vonatkozóan ma sincs egyetértés. Néhány lelet alapján úgy tűnik, hogy a Hajnalkorban egy mára már eltűnt nép lakta. A mai várost azonban a Valyriai Birtok alapította kereskedelmi városként, miután meghódították az itt álló, fallal körbevett andal várost. Valyria bukását követően a volantisi flotta elfoglalta Lyst, a hadsereg pedig Myr városát és csaknem két generáción keresztül a hódító városból irányították mind a három városállamot. Ez akkor ért végett, amikor Volantis megpróbálta bekebelezni Tyrosh-t is, és Pentos beszállt a háborúba Tyrosh oldalán, és Aegon Targaryen is megjelent Balerion hátán, Myr és Lys pedig fellázadt.

Myr fölött az magiszterek tanácsa uralkodik, akit a város nemesei közül választanak. A város méltán híres művészetéről és tudásáról: művészi szinten űzik a csipkeversét, és a szőnyegszövést. Leginkább azonban az olvasásra és csillagvizsgálatra szánt lencséiről nevezetes a város.

Myr, Tyrosh és Lys között évszázadok óta csata dúl az úgynevezett Vitatott Földek feletti hatalom miatt. Mivel saját polgárainak életét nem kívánja egyik város sem kockára tenni, ezért zsoldoshadseregeket fogadnak fel, így Essos délnyugati csücske a zsoldos hadseregek bölcsője (Tűz és Jég Világa, 261-265).

Varys Myr városában veszítette el férfiasságát. Thoros, a Lobogónélküli Testvériség tagja Myrből származik.

LYS

World_Brothel

Lyst kereskedelmi városként alapította a Birtok a Nyár-tenger hullámai között fekvő, pálmákban és gyümölcsfákban gazdag szigeten. Valyria vére erős az itt élő emberekben, így sok a fehér bőrű, arany-ezüst hajú ember, lilás és halványkék szemekkel.

A városban gazdaságának fő vonala a rabszolgakereskedelm. Leginkább ágyas rabszolgáiról híres, fiatal fiúkat és szüzeket egyaránt kiképeznek a párnás házakban. A legszebb szolgáikat párosítják egymással, hogy a lehető legszebb ágyasokat nevelhessék fel. Legfőbb istenük is egy mezítelen szerelmeistennő, aki vert pénzeiken is visszaköszön.

A szigeten bőven megterem a szőlő, így a fehér és a vörösbor is jelentős exportcikke a városnak (Tűz és Jég Világa, 261-265). Nagy múltra tekintenek vissza az itt működő alchimisták, akik olyan veszélyes mérgeket készítenek, mint a fojtogató (Királyok Csatája, Prológus), vagy Lys könnye (Trónok Harca, Eddard VII).

Myr, Tyrosh és Lys között évszázadok óta csata dúl az úgynevezett Vitatott Földek feletti hatalom miatt. Mivel saját polgárainak életét nem kívánja egyik város sem kockára tenni, ezért zsoldoshadseregeket fogadnak fel, így Essos délnyugati csücske a zsoldos hadseregek bölcsője (Tűz és Jég Világa, 261-265).

Doreah, Daenerys szolgálólánya lysi örömlány. Salladhor Saan a szigetvársról származik. Quentin Martell Meereenbe vezető útja során kiköt a városban, míg Ifjú Griff és kompániája Westeros felé köt ki a szigeten. 

TYROSH

Manse

Tyrosh előretolt katonai táborként alakult meg, a Lépőkövek egyik sziklás szigetén. Aztán hamarosan felfedezték a környező vizekben élő különös csigát, amelyek vörös festékanyagot bocsátottak ki, így hamar gazdag kereskedővárossá alakult át. Csodaszép és népszerű színeket állítottak elő a csigák étrendjének módosításával. Éppen e hagyomány miatt, a tyroshiak imádják az élénk színű ruhákat, sőt hajukat és szakállukat is színpompás árnyalatokkal festik (Tűz és Jég Világa, 263).

Tyrosh híres volt körtepálinkájáról (Trónok Harca, Daenerys VI), az itt készült páncélokat pedig a rákovácsolt madarak és állatok teszik egyedivé.

Myr, Tyrosh és Lys között évszázadok óta csata dúl az úgynevezett Vitatott Földek feletti hatalom miatt. Mivel saját polgárainak életét nem kívánja egyik város sem kockára tenni, ezért zsoldoshadseregeket fogadnak fel, így Essos délnyugati csücske a zsoldos hadseregek bölcsője (Tűz és Jég Világa, 261-265).

Daario Naharis tyroshi származású.

Freie_Städte

Vélemény, hozzászólás?