WESTEROS
Az andal hódítás az erdő gyermekei és az Első Emberek közötti Egyezség megszűnéséhez vezetett. A gyermekek elhagyták Westerost, és lassanként eltűntek az emberek szeme elől. Ma már csak a Falon túl élnek néhányan. Westeros politikai térképe is nagyban átrendeződött, ugyanis az andalok a déli földrészen hat nagy királyságot hoztak létre:
A Stark-ház Brandonig, az Építőig vezeti vissza családfáját. Idővel számos rivális királyt legyőztek: a Hantkirályok (Hantföld), a Lápkirályok (Nyak) és Vörös Királyok (Bolton-ház) is behódoltak a Rémfarkasnak, de nyugati partvidékét a vasemberek, keleti partjait pedig az andalok fenyegették. Utóbbiak ellen ősi ellenségükkel, a Boltonokkal szövetkeztek, hogy legyőzzék a keletről érkező hódítókat. Theon Stark, az Éhes Farkas a Könnyező Víz Csatájában verte vissza az andalokat, sőt áthajózva a Keskeny-tengeren Andalos szívébe mért csapást rájuk. Az északiak elszántsága, és a Cailin-árok stratégiailag fontos szerepének köszönhetően Észak mentes maradt az andal hódítástól, így Észak Királysága maradt az Első Emberek utolsó mentsvára, ahol nem tértek át a Hét Hitére sem (Tűz és Jég Világa, 137-138).
A Völgyet tagoló megannyi kiskirály az andal hódítás következtében hajlandó volt letenni koronáját, és Robar Royce lobogója alá gyűlt, kinevezték őt a Völgy, az Ujjak és a Hold-hegység nagykirályának. Így az Első emberek egyesítve erejüket szembe tudtak szállni a hódító csapatokkal. Végül az andal Ser Artys Arryn vezette győzelemre népét Robar serege ellen a Hét Csillag Csatája során. A Völgyet átnevezték Arryn-völgyre, és Ser Artys lett a Hegy és a Völgy Királyságának Ura. Az Első Emberek túlélői a hegyekbe menekültek, és ott élnek a mai napig banditaként és törvényen kívüliként, ők alkotják a Hold-hegység klánjait (Kővarjak, Tejkígyók, A Köd Fiai, Holdtestvérek, Feketefülűek, A Fa Fiai, Megégetettek, Vonítók, Rézműesek, Festett Kutyák) (Tűz és Jég Világa, 164-167).
A Szikla Királysága felett a Lannister-ház uralkodott, már az andalok megérkezése előtt is. Az első írásban is feljezett király, Loreon Lannister, az Oroszlán volt, aki vazallusává tette Castamere urait, a Reyne-eket. Míg Tybolt Lannister háborúba kezdett az andalokkal, addig II. Tyrion Lannister és II. Gerold Lannister házasság révén békével biztosították dinasztiájuk fennmaradását (Tűz és Jég Világa, 195-197).
Sikvidék Királysága a Gardener-ház uradalmát jelentette, akik Zöldkezű Garth-tól származtatták magukat, ugyanis elsőszülött fia Kertész Garth lett az vidék első királya. E vidék kezdetben valóban az Égikert körüli földeket jelentette, később azonban meghódították Óvárost és a környező vidékeket, keleten a Vörös heggyel, és északon a Mézbor folyó forrásvidéke által határolt területet; az Arbort és a Szarvhegytől Éjidalig húzódó nyugati határvidéket is. Az andalok hódítás későn érte el a Síkvidéket; a Három Bölcs Király pedig (IX. Garth Gardener, és fia, I. Merle és ennek a fia, V. Gwayne) házasság révén az andalok számára földeket és címeket adományoztak, így biztosítva maguknak a túlélést. Ráadásul andal lovagokkal vették magukat körül, közöttük volt Ser Alexter Tyrell, akinek családja idővel örökletes intézői lettek a királyságnak (Tűz és Jég Világa, 209-211).
Az ősi időkben a Vas-szigetek felett két király uralkodott, a sziklakirály, aki a szárazföldi hatalmat gyakorolta, és a sókirály, aki a szigetek flottája felett rendelkezett. Őket a kapitányokból álló királyválasztó gyűlés választotta soraikból. Általános tendencia, hogy a sziklakirály idősebb volt, és sokan azt feltételezik, hogy apa-fia kapcsolat volt közöttük, de számos olyan feljegyzés található, melyek azt bizonyítják, hogy más, olykor egymással ellentétes házakból kerültek ki. Végül Fehérbotos Galon próféta összehívta a szigetek kapitányát, és a Szürke Király óta, először választottak olyan királyt, aki mindegyikük felett uralkodott: Urras Greyiron lett. Az andal hódítás során a Hoare-ház szövetkezett a Drumm, Orkwood és Greyjoy házakkal, valamint az andal hódítókkal és megölve II. Rognar Greyiront beköszöntött a Hoare-ház uralkodása, miután győztese lett az ujjtánc nevű játéknak (Tűz és Jég Világa, 182-183).
Az Elsők közül számos ház uralkodott folyami királyként a mai Folyóvidék mentén: Fisherek, Blackwoodok, Brackenek (Tűz és Jég Világa, 151-152), míg végül a Mudd-ház szerezte meg a hatalmat a Három-folyó és a Nyak vidékei fölött. Az andal hódítás megosztotta az uracskákat, és sokat nevezték ki magukat királynak, de a Justman és Teague dinasztiák lettek a legsikeresebbek. Utóbbiak uralták a földeket, amikor a Viharkirályok szemet vetettek a területre (TJV, 151-154).
Istenharagja Durran volt az első Viharkirály. Viharkirályság nevű birodalma nagyjából a mai Viharföldek területét fedi le, bár olykor sikeresen hódításokba kezdtek a környező területek rovására. Házát a Durrandon-háznak nevezik (Tűz és Jég Világa, 223-224).
- Az Első Emberek közül néhányan meglátták a szépet a kietlen Dorne vidékében. Az egyes települések között található roppant sivatagos távolságok lehetővé tették megannyi kis királyság létrejöttét.
A legendák szerint a Dayne-ház alapítója egy hullócsillagot követve találta meg székhelyét, és lett az Áradó folyó királya; a Szikla és Ég királya a Fowler-ház lett Felhőbérc nevű várukból; míg a Yronwoodok a Kőút feletti ellenőrzés jogaként vált gazdaggá (Tűz és Jég Világa, 238). Az andalok érkezése jóval kevesebb hatást gyakorolt Dorne-ra, mint a többi királyságra, de történelmére gyakorolt hatásra tagadhatatlan: egy Morgan Martell nevű kalandor ragadta magához a Zöldvér torkolata feletti uralkodást.
ESSOS
Essosi történetek mesélnek a bölcs Halászkirálynőkről, valamint a Szőrös Emberek harcos népéről, Lyber elveszett városáról, de a legendákon kívül más feljegyzés, vagy lelet nem bizonyítja létezésüket. Bizonyított azonban az erdőjárók népének, az Ifequevronok léte, akiket sokan az erdő gyermekeinek vélnek, de volt birodalma a cymmereknek, a gippeknek és a zoqoráknak is.
Az ősi időkben Lorath szigetét egy különös, a munkájuk után csak az útvesztők építőinek nevezett titokzatos nép lakta, akik hatalmas kövekből álló, bonyolult szerkezetű épületkomplexumaik megtalálhatók szerte a szigeten, de pontos eredetüket és funkciójukat nem tudjuk. A fennmaradt csontok alapján magasak lehetettek, egyesek szerint férfiak és óriásnők közös leszármazottai lehetnek (Tűz és Jég Világa, 253-254.)
A Rhoyne folyó mentén is kialakult egy városállamokból álló civilizáció. A laza szövetségben álló városok mindennapjait, és vallását a folyó határozta meg. Szokásaik nagyban eltértek a westerosiban megfigyelhető hagyományoktól: örökösödés estén mindig az elsőszülött gyermek a hatalom várományosa, legyen az fiú vagy lány; tolerálták a homoszexualitást. A hercegek vagy hercegnők uralta városaiban virágzott a művészet, leginkább a zene. A hagyomány szerint egyfajta vízmágiával is rendelkeztek. Legnagyobb városai: a ligetektől tarka Ghoyan Drohe; a szökőkutaktól hangos Ny Sar, a zöld márványcsarnokaitól híres Ar Noy, a tengermenti Sarhoy, és persze a hatalmas Chroyane (Tűz és Jég Világa, 287-288).
A Magas Emberek (Tagaez Fen) a későbbi dothraki tenger északi részén hatalmas birodalmat építettek ki. Mitikus királyuk Huzhor Amai az utolsó Halászkirálynő leszármazottja volt, és a környező királyságok (a cymmerek hegyi királysága, a hosszú lábú gippek és a fogathajtó zogorák) lányait vette feleségül egyesítve ezáltal velük hatalmát és birtokait. A cymmer származású feleség készítette el páncélját Amai számára, ugyanis népe volt az első, aki a vasat megművelte; zoqora felesége hajtotta a fogatát és a szőrös emberek köpenyét viselte (Tűz és Jég Világa 287-288). E nép idővel hatalmas és pompás városokat épített szerte a Sarne folyó mentén, a nagy erdőségtől keletre, amit később Qohori Erdőnek neveznek – így jött létre a Sarnor Királysága: a nagykirály, Magas Tornyú Sarnathban lakott, keleten állt Kasath (a Karaván város), Sathar (Vízesésváros), Sallosh (Tudósok Városa); valamint Rathylar, Hornoth, Kyth; Mardosh (Katonák Városa), Saath és Sarys kikötővárosai.
Sarnor Királyságától keletre húzódó sűrű erdőben a legendák szerint az erdőjárók mitikus népe élt, és ezért e területet a mai napig Ifequevron Királyságnak nevezik. A hagyomány szerint a Ib-szigetéről hódításba kezdő emberek irtották ki őket, vagy űzték el őket. Az ibbeni hagyomány szerint az erdőjárók megáldják azt a házat, ahol számukra követ, vizet és és leveleket tesznek ki éjszakára (Tűz és Jég Világa, 296).
A Ghis Birodalomtól keletre élő qaathi nép számos várost létesített a Füves Pusztaságban, s ezáltal többször összetűzésbe került a sarnoriakkal. Mivel e háborúkat rendre elveszítette, dél felé húzódva a Nyár-tenger partján alapított új városokat, köztük Qarthot (Tűz és Jég Világa, 292).
Az Essost kettészelő hatalmas hegyvonulat, a Csontok túloldalán is ősi civilizációk kezdtek felvirágozni már a történelem hajnalán. Hyrkoon Patriarchátusa egy folyóktól és tavaktól szabdalt termékeny földön alakult ki, közvetlenül a Csontok keleti lejtőin, azonban a Száraz Idők eljövetelével e vizek kiszáradtak, és nem maradt utána semmi csak a Nagy Homoktenger, és a hegyek hágóit uraló három erődváros: Kayakayanaya az acélút mentén, Samyriana a kőút mentén és Bayasabhad a homokút mentén. E városokat a Nagy Atyák lányai védik, lévén mind harcosok. A fiúkat gyermekként kiherélik, majd írnokként, papként, szolgaként dolgozzanak. Százból egyet hagynak csak meg, a legerősebbet, hogy utódot nemezzen a nőknek, és belőlük is Nagy Atya lehessen (Tűz és Jég Világa, 299-300).
A Patriarchátus legfőbb ellenfele a Joghos Nhai pusztáin élő nomád, lovas nép. E büszke nép lovak helyett zebrákon lovagol; különös szokásuk, hogy kétéves korukig pólyával szorítják el a fejüket, így csúcsos fejformát hoznak létre. Szűk csoportokban élnek, kiket vérségi kötelék fűz egymáshoz. Élükön egy jhat (harci főnök) és egy holdénekes papnő áll. E törzsek között nincs háború (Tűz és Jég Világa, 304). Földjeiktől keletre húzódik a N’Ghainak nevezett földterület, ahol a Joghos Nhaival rokon kisebb nomád nép lakik. Rokoni kötelékük nem akadályozta meg Joghos Nhai törzseit, hogy háborút viseljenek ellenük, így az egykor volt hatalmas birodalom egyetlen városra, Neferre zsugorodott.
Yi Ti mérhetetlen gazdagságáról és gyönyörű tájairól híres. Az ittlakók aranypalotákban élnek, és porrá őrölt gyönggyel megszórt édességet esznek. A hatalmas birodalom apránként nőtte ki magát, és foglalta a Csontokon túl elterülő földeket. Ez volt a Hajnal Nagy Birodalma, mely felett egy istencsászár, a Fényhajadon és az Éjszaka Oroszlánjának gyermeke uralkodott. Hatalma fiára, a Gyöngy Császárra szállt, majd őt követte a Jáde Császár, Turmalin Császár, Ónix Császár, Topáz Császár és Opál Császár. A birodalom egyre több külső fenyegetéssel találta magát szembe, valamint lakosai is erkölcstelenebbek lettek. Az Opál Császárt az Ametiszt Császárnő követte, de fivére letaszította őt a trónról és kikiáltotta magát Vérkő Császárnak. Az ő lázadása hozta el a Hosszú Éjszakát a legendák szerint, amikor a Fényhajadon hátat fordított a világnak. A Hajnal Nagy Birodalma ezzel véget ért, és átadta helyét a szerényebb Yi Tinek (Tűz és Jég Világa, 300-301).
Az ismert világ keleti határát jelentő Asshai az Árnyékföldek legjelentősebb városa. A legendák szerint a város mindig is létezett, és létezni is fog egészen a világ végezetéig. A fekete, olajos kőből épült nyomasztó város a Hamu folyó mindkét partján terpeszkedik. Nagysága felér Királyvár, Volantis, Qarth és Óváros együttesével, lakosainak száma azonban nem nagyobb egy népesebb kikötővárosnál. Szellemváros… több értelemben is. Nem csak sötét hangulata teszi nyomasztóvá, hanem mert mindenütt varázslat járja át: boszorkánymesterek, alkimisták, varázslók, holdénekesek, vörös papok, fekete alkimisták, vérmágusok, tűzjóslók, éjjárók és alakváltók élnek lakosai között. De mind közül a legfélelmetesebbek az árnyékgyűjtők, akiket könnyű felismerni lakozott maszkukról. Ők az egyetlenek akik bemerészkednek az Árnyékföldek szívébe (Tűz és Jég Viálga, 308-309).
Nagyításért vidd a kurzort a térkép fölé!
