- NÉZZ KÖRÜL -

A Bárd területéről származó andalok a Bársony-hegység mellett húzódó területre vándoroltak, amit elfoglaltak a terület őslakosaitól, az ún. szőrös emberektől. Négyezer esztendeig sokasodtak ezen a területen. A Hétágú Csillag úgy tartja, hogy a Hét ember formájában járta az immáron Andalosnak nevezett területet (Tűz és Jég Világa, 17). Az Atya egy hétágú csillagot hozott le az égből, és az andalok első királyának, Hegyi Hugornak homlokára helyezte. A Szűz egy feleséget adott neki, akit az Anya termékennyé tett, így 44 fiút szült, ahogy azt a Vénasszony megjósolta. A Harcos a fiúknak erőt adott, a Kovács pedig vaspáncélt. A hit úgy tanítja, hogy az istenek egy királyságot ígértek Hugornak idegen földön, aki hajókat ácsolt, és átkelt a Keskeny-tengeren (Sárkányok Tánca, Tyrion II). A mesterek azonban sokkal prózaibb okot látnak a tömeges népvándorlásban: a valyr terjeszkedés elől menekültek el az andalok a tenger túloldalára (Tűz és Jég Világa, 17).

AndalsCrossTheNarrowSea

A hosszú út után az Ujjak partjainál kötöttek ki. A Völgyet ekkoriban megannyi apró királyság közötti torzsalkodás osztotta meg. Így az érkezőkben néhány ház nem a hódítókat látta, hanem szövetségeseket, akiknek erejét felhasználhat az ellenséges kiskirály ellen. Az andalok kihasználva a széthúzást és feléjük táplált hiú reményeket apránként elfoglalták a területeket: a Shell és Brightstone házakat megtörték, így Corwyn Corbray lett az Ujjak Királya, vagy ahogy ő hívta magát az Öt Ujj Ura. Sirályváros Shettjei szintén az andalokkal szövetkeztek a Royce-ok ellen, házassággal pecsételték meg a szövetséget, de mire az összetűzés véget ért Sirályváros felett az andalok uralkodtak. Apránként az teljes Völgy az andalok uralma alá került. Az ifjú II. Robar Royce egyesítette az Elsők erejét, és a hódítók ellen vonult: legyőzte az Öt Ujj Urát, és felszabadította Sirályvárost. Az elsöprő sikerek hatására az andalok is összefogtak, Ser Artys Arryn vezetésével vonultak az Elsők ellen és a Hét Csillag Csatájában véres küzdelem árán, de az andaloké lett a Völgy, amit ezt követően Arryn Völgyének neveznek. Az Elsők közül azok, akik nem hódoltak be a megszülető Arryn-háznak a hegyekbe menekültek, és hegyi klánok formájában keserítették meg a Völgy urainak életét (Tűz és Jég Világa, 18-19 és 163-168; Kardok Vihara, Sansa VI).

Ezt követően a Folyóvidék ellen fordultak: Szűztó elbukott, az Özvegy-gázló is véres csatáról tudna mesélni, a Fehér Fa esetében pedig maguk az erdő gyermekei szálltak szembe a terjeszkedő hatalommal; bosszúból az andalok megtámadták a gyermekek szent dombját, Magas Szívet és kiirtották az ott magasodó varsafákat; az Blackwoodokat és a Bracken-házat a Keserűfolyó nagy csatájában győzték le. A győzelem után a Brackenek áttértek a Hét Hitére, de a Blackwoodok hűek maradtak a Régi Istenekhez. Utolsóként a Mudd-ház esett el. Behódolással és házassággal végül a teljes vidéket magukénak tudhatták az andalok, és idővel a Justman-ház lett az első, aki a teljes területet magáénak tudhatta (Tűz és Jég Világa, 18-19 és 151-153).

A Völgy meghódítását követően az andalok a Feketevíz-öblöt és a Viharföldeket felé indultak. Miután az andal Togarion Bar Emmon szövetséget kötött a Massey-házzal, létrejött az andal irányítás a Massey-kanyar területén és megépült Sziklaorom kastélya. A Durrandon-ház Viharkirályai legalább hat csatában győzedelmeskedtek a hódítókkal szemben, de Tarth és Estermont szigete elbukott. Az egymást követő Viharkirályok más-más taktikával próbálták meggátolni az előrenyomulást: I. Baldric Durrandon, akit Ravasz Baldric néven emlegetnek, egymás ellen fordította a kisebb andal uracskákat, XXI. Durran Durrandon pedig felkereste az erdő gyermekeit és megalapították a Varsafa Szövetséget, ami súlyos csapást mért a bevándorlókra a Fekete Mocsárnál, a Ködös Erdőben és az Üvöltő-hegységben vívott csatákban; Cleoden Durrandon pedig három dorne-i királlyal szövetkezve győzelmeskedett. Mivel a háborúban alulmaradtak újra és újra, az andalok házassággal kerültek szövetségre a Durrandon-házzal. IV. Maldon Durrandon és fia, a későbbi XXIV. Durran andal lányokat vettek feleségül. Az andalok felesküdtek a Viharkirályokra, még a Durrandon-ház áttért a Hét Hétére (Tűz és Jég Világa, 225-226).

Andals_invade

A Nyugatvidék is több andal támadást is sikeresen visszavert, így házasság útján biztosították a befolyásukat. Lannisrév ekkora mára Westeros második legnagyobb városává nőtte ki magát a Lannisterek uralma alatt. III. Tyrion Lannister és fia II. Gerold Lannister andal feleséget választottak maguknak. De a Nyugat nagy házai és a hódító andalok között is több házasság köttetett. A Lannisterek azonban óvatosabban jártak el, tanulva a Völgy és Folyóvidék hibájából. A házassággal maguk oldalára hajtott andal házakból gyermekeket hívattak Casterly-hegyre gyámságba, de leginkább túszként. Gerold halálát követően, sógora az andal, Joffrey Lydden felvette a Lannister nevet és ő került a trónra. Számos ház alakult ki a két nép házasságából: a Brax, a Drox, a Jast, a Kyndall, a Lefford, a Marbrand, a Parren, a Sarsfield és a Serrett (Tűz és Jég Világa, 196-197).

Ezt követően Síkvidék következett. Az egymást követő Gardener királyok tanultak a más vidékek sorsából. Három király is leélte életét mire az andal hódítók erre a vidékre kerültek: IX. Garth, az ő fia I. Merle és unokája V. Gwayne – a Három Bölcs Király. Rászolgáltak erre a névre, mert háború helyett az egyezség és a béke jegyében közelítettek az andalok felé. Felvették a Hét Hitét, szentélyeket és septaházakat építettek; Merle és Gwayne andal lányokat vettek nőül; földeket és címeket adományoztak a nagy hatalmú andaloknak, cserébe hűségesküt kértek. E szövetségből született meg a Cuy, Graceford, Leygood, Orme, Roxton, Ufferint és Varner házak (Tűz és Jég Világa, 211-212).

andals

Miután megerősítették szárazföldi hatalmukat az andalok számára elérkezett az idő, hogy meghódítsák a Vas-szigeteket. Több hullámban vetették meg a lábukat a szigeteken, és hol háborúval hol házassággal hódítottak. A számos kiirtott ház között van a Greyiron is, a szigetek eddigi uralkodóháza. Különös módját választották az új király kiválasztásának: az ujjtánc játék lényege, hogy a jelöltek egymás felé hajítják a jól megpörgetett bárdot, az ellenfél feladata a felé repülő fejsze elkapása. A kegyetlen játék győztese, és így az új királyi dinasztia alapítója Harras Hoare lett (Tűz és Jég Világa, 182-183).

A homokról és skorpiókról híres Dorne csak néhány bátor kalandvágyó andal hódító figyelmét keltette fel, így az itt megfigyelhető andal hatás jóval kisebb, mint a Hét Királyság bármely területén. Az Uller-ház a Pokolkő folyó mentén felépítette Ördögliget várát; a Qorgyle-ház pedig Homokkövet a sivatag mélyén található egyetlen forrásra. A Vaith család két patak találkozásánál emelte fel a róla elnevezett várat; s hasonlóan járt el az Allyrion (Istenkegy), Jordayne (Bérc), és a Stantagar (Foltvár) házak is. Dorne történelmében mégis jelentős mérföldkőnek számít az andal hódítás: ebben az időben érkezett az országba Morgan Martell, a későbbi Martell-ház őse, aki legyőzve a Wade és Shell házakat, magáénak tudhatta az ő területüket (Tűz és Jég Világa, 238-240).

Észak többször is sikeresen visszaverte a hódítást megőrizve így függetlenségét: Theon Stark, az Éhes Farkas szövetkezve a Boltonokkal döntő csatát vívott velük a Könnyezővizen. A keleti partokat biztosították Farkasodúval, a déli előrenyomulásnak pedig a Cailin-árok és az azt övező mocsár vetett gátat (Tűz és Jég Világa, 138).

Észak kivételével az Első Emberek délen áttértek a Hét Hitére, bár a nagyobb kastélyoknál meghagyták az istenerdőket. Az andaloknak hála elterjed az írás, és az acélművesség, és a lovagi hagyomány is. A hódítás véget vetett az Elsők és a gyermekek közötti Egyezségnek, a gyermekek elhagyták Westerost, és apránként eltűntek az emberek elől. Mára csak a mesék és legendák különös lényeiként tekintenek rájuk.

A hódítás befejezésével létrejöttek az andal birodalmak:

  • a Völgy és az Ég Királysága (a mai Arryn-völgy)
  • a Szikla Királysága (Nyugatvidék);
  • Vas-szigetek Királysága,
  • a Folyók Királysága (Folyóvidék);
  • a Viharföldek Királysága,
  • a Síkvidék Királysága.

Dorne és Észak Királysága megőrizte a függetlenségét.

A nagyításhoz vidd a kurzort a térkép fölé. 

IsmertAndalok