Uszadékfából emelt alak jelképezi a Vízbefúlt Istent a Fekete és Fehér Házában, Braavosban
A Vízbefúlt Istent kizárólag a Vas-szigeteken élők tisztelik. E tengeri isten hite ősi, hiszen már az andal hódítás előtti időkből is kimutatható a nyoma. A szigetekről származó Theron mester művében leírja, hogy a hit alapjait a Mélyszülötteknek nevezett féllények, akiket a tengeri népek fiai (sellők) nemzettek emberi asszonyoknak, hozták magukkal a víz alól (Tűz és Jég Világa, 214). Gondolataival mások is egyetértettek, hiszen a vas szülöttei közül sokan úgy vélik, hogy a tenger alól jöttek a szigetekre, a Vízbefúlt Isten csarnokaiból, aki saját képére teremtette őket, és tőle származó hatalom a föld összes vízére kiterjed (Tűz és Jég Világa, 175). Amikor meghalnak, visszatérnek a víz alatti csarnokokba. Sokkal hihetőbb azonban, hogy a mivel az Régi Istenekben hívő erdő gyermekei nem járták e földeket, s a sovány talaj nem kedvezett a varsafák növekedésének, így sosem szilárdult meg ez a hit; az idekerülő emberek pedig a zord szigetek képére megteremtették saját zord mitológiájukat (Tűz és Jég Világa, 175).
Balon Greyjoy hullámsírba helyezése
A sziget lakóihoz hasonlóan a Vízbefúlt Isten is egy kegyetlen istenség, akinek kultusza szorosan kapcsolódik az Ősi Rendhez, az fosztogatás és zsákmányszerzés ősi hagyományához, amikor a vas szülöttei villámtámadások során fosztották ki a part menti településeket végig a Napnyugati-tenger mentén. A háborúban, zsákmányolással elvett javakat tekintették igazi értéknek, mert ezekért úgy mondják vassal fizettek; míg a megvásárolt tárgyakért arannyal (Királyok Csatája, Theon I). Éppen emiatt vélik, úgy, hogy a Vízbefúlt Isten fosztogatásra és erőszakra teremtette őket, arra, hogy birodalmat építsenek magunknak, s tűzzel, vérrel meg dallal véssék be nevüket a történelembe. Amikor a vas szülöttei közül meghal valaki, úgy vélik, hogy az istennek szüksége volt egy erős evezősre hajóján; hogy a halott a tengermélyi csarnokokban fog az isten társaságában lakomázni, és olyan lakoma lesz osztályrészéül, ahogyan életében harcolt (Királyok Csatája, Theon I). A halott tiszteletére az élők alkalomadtán italáldozatot locsolnak a tengerbe (Varjak Lakomája, A fosztogató).
A szakrális vízbefojtás és feltámasztás (újraélesztés) a Vízbefúlt Istenhez köthető rituálék elengedhetetlen velejárója, így nemcsak a legtöbb kivégzés is ily módon történik, hanem szent cselekedetnek számít. A leginkább hívők kétféleképpen is alávetik magukat ennek az eljárásnak: a szelídebb megoldás, amikor az isten egyik papja tengervizet önt a jelölt fejére, és így az jelképesen újjászületik; szélsőséges változat esetén (leginkább pap-, vagy királyavatásnál) a jelöltet a víz alá nyomják, és vízbe fojtják, majd újraélesztik a mellkasra gyakorolt ritmikus nyomással (Királyok Csatája, Theon III, Varjak Lakomája, A próféta).
Hitük központi imája így hangzik:
-Engedd, hogy szolgád újjászülessen a tengerből, ahogyan te is tetted! Áldd meg őt sóval, áldd meg őt kővel, áldd meg őt acéllal!
– Ami halott, sohasem halhat meg.
– Ami halott, sohasem halhat meg, hanem új életre kel, keményebben és erősebben.
Az ima középső része (Ami halott, sohasem halhat meg) idővel önállósult, és szakrális köszönés formájában az élőbeszéd szerves részét alkotja.
Aeron Greyjoy, a Hínárhajú
A Vízbefúlt Istennek nincsenek templomai, sem szent könyvei, sőt még kultuszszobra sem. A Vízbefúlt Isten papságát a vízbefúltak alkotják, mint nevük is jelzi, átestek a szent beavatáson, és életüket kockáztatatva hitükért, megfulladtak, majd újra életre keltek. Durva szövésű köpenyeiket zöldre, szürkére és kékre, a tenger színeire festik, kezükben gyakran látható uszadékfa husáng járóbotként (Varjak Lakomája, A próféta).
A Vízbefúlt Isten egyetlen ősi ellenfele a Viharisten. A tenger és az ég ezer és ezer éve hadban álltak egymással. A tengerből jöttek a vas szülöttei és a halak, amelyek még a legkegyetlenebb télben is táplálták őket, a viharok azonban csak bajt és fájdalmat hoztak. A gonosz isten a fellegek között lakik teremtményeivel a hollókkal. (Varjak Lakomája, A próféta). A Nagga testéből származó élő tüzet, mely a Szürke Király csarnokait melegítette, a király halálát követően a Viharisten kioltotta (Varjak Lakomája, A vízbefúlt ember).
A vasemberek kultúráját leginkább a skandináv népekéhez tudjuk hasonlítani. Így nem meglepő, hogy a Vízbefúlt Isten hitéhez tartozó elemek is visszaköszönnek innen, annak ellenére az északi mitológia nem dualista, hanem számos isten és hős jelenik meg benne. Mégis megtalálható benne az isteni világ kettéosztása ugyanis az isteneknek két fő „klánja” van: Áz-istenek és Ván-istenek. Asgardot először az Áz-istenek népesítették be, a Ván-istenek csak később jelentek meg, s ekkor kitört az istenek első háborúja, amely békekötéssel és túszcserével végződött. Azontúl az istenek békében éltek együtt Asgardban. Bár a békeszerető Ván-istenek később költöztek Asgardba, a kutatók szerint a mitológiák legősibb rétegéből jöttek, hiszen ők a termékenységistenek skandináv megszemélyesítői, ellentétben az Ázokkal, a harcos istenekkel, akiknek ősalakjai az indoeurópai népvándorlások korában kerültek az északi mitológiákba.
A leginkább ideköthető istenség Njörðr, a vánok egyike, akihez a tenger, a tengeri hajózás, a szél, a halászat és a gazdagság képét társították. Az Eddában olvashatjuk, hogy feleségül vette Skaðit, az óriásasszonyt. Mivel a nő nem bírta elviselni a tenger és sirályok hangját, ezért külön helyen laknak egymástól. Tulajdonképp ugyanaz a mítoszmozzanat érhető itt tetten, mint a Vízbefúlt Isten és a Viharisten estén: két isteni entitás, akik a világ egymással ellentétes pólusként tudnak csak létezni. A tengeri sárkány képe is visszaköszön e mítoszokban: Jörmungandr, Loki Angrboðától született kígyógyermeke, aki akkorára nőtt meg, hogy nem fért el Asgardban, így Odin lehajította őt a világtengerbe, ahol olyan hosszúságot ért el, hogy átérte a földet, és saját farkába tudott harapni. Innen kapta másik nevét, a Midgard-kígyót. A kígyó és Thor harmadik találkozására Ragnarökben kerül sor, ahol megvívnak egymással, s bár Thor legyőzi Jörmungandrot, a kígyó mérgétől Thor is holtan rogy össze. A Tűz és Jég Dalában e szörny neve Nagga, az első tengeri sárkány, aki akkora volt, hogy krakeneket és leviatánokat is képes volt megenni, és szigeteket zúzott össze dühében, végül a Szürke Király, az első Vaskirály volt az, aki legyőzte őt.
Egyéb felhasznált irodalom:
Bernáth István: Skandináv mitológia