„Ez egy olyan háború, melynek megnyerésében nem reménykedhetünk.”
Valyria terjeszkedése Essos nyugati partja felé olyan nagy és ősi városállamokat fenyegetett a Rhoyne-folyó mentén mint Ghoyan Drohe a Bársony-hegységben; a szökőkutjairól híres Ny Sar; a zöld márványcsarnokú Ar Noy; Sar Mell; a tengerparti Sarhoy; és Chroyane, a Fesztiválváros. A kitolt valyr helyőrségek hamar várossá nőtték ki magukat, és a kezdeti jó viszony a rhoyne-iakkal elmérgesedett. S kezdetét vette a H.e. 1250 és 1000 közé tehető Rhoyne-i háborúk sorozata. Sar Mell és Volon Therys között robbant ki az első konfliktus, amelynek kiváltó oka, hogy a valyrok lemészároltak egy óriásteknőst, amit a folyami népek Rhoyne Anya hitveseként tiszteltek, és a Folyó Öregjének nevezték. Ezért nevezik az első teknősháborúnak, ami kérész életű volt: Sar Mellt a tűz emésztette el, de a vízvarázslók egy hatalmas erőt megidézve elárasztották Volon Theryst.
Majd egymást követték a nagy háborúk: a három herceg háborúja, a második teknősháború, a halász háborúja, a sóháború, a harmadik teknősháború, a Tőr-tó háborúja, a fűszerháború és megannyi név nélküli fegyveres összecsapás. Idővel a háború egyre inkább a valyrok számára kedvezett.
Valyria és a rhoyne-i városállamok között végül egy mindent eldöntő utolsó nagy csata robbant ki ezer éve. Három sárkányúr Volantis segítségére sietett, hogy elpusztítsák a Sarhoy kikötővárosát. Sarhoy sorsa megrémítette és feldühítette a rhoyne-iakat. Garin, Chroyane hercege egybehívta a városállamok vezetőit és háborúba vezette a folyó teljes népét a forrásvidéktől a torkolatig. A föld nem látott még ekkora hadsereget. A kezdeti sikerek után, Selhorysnál és Volon Therysnél, Valyria segítséget küldött városainak: háromszáz sárkány dühe égette semmivé Rhoyne népét. Nagy Garint élve fogták el, és visszavitték szülővárosába, és egy aranykalitkába zárták. A harcosokat megölték, a nőket és gyermeket rabszolgáknak vitték el. Garin Rhoyne Anyához imádkozott bosszúért, s az istennő meghallgatta: a folyó minden idők legnagyobb áradásával sodorta el a valyrokat az éjszaka folyamán, s a vízzel valami még szörnyűbb is jött – sűrű, betegséget hozó köd, ami mindenkit megfertőzött egy szürkehám nevű betegséggel.
Garin herceg és 250 000 fős seregének bukását követően Ny Sar harcos hercegnője, Nymeria összegyűjtötte a túlélő rhoyne-iakat, és tízezer hajóval megkezdte Rhoyne evakuálását. A Nyár-tengerről a Baziliszkusz-szigetekre vezette népét, ahol kalózok támadtak rájuk. Visszautasította a kalózok ajánlatát, hogy telepedjen le a Varangyok szigetén, így továbbhajóztak Sothoryos földrészére. A Baziliszkusz-fok, Zamettar és Yeen területén próbáltak életben maradni, de a kontinens erdői betegséget hordoznak, így egy év után kénytelenek voltak továbbállni. Három év vándorlást követően Naath szigetére vetődtek, ahol bár az őslakok örömmel fogadták őket, a lepkék által terjesztett halálos betegség következtében szintén távozni kényszerültek. A nyár-szigeteki Abulu volt következő állomásuk, amit a sok partra száll nő miatt Asszonyok szigetének hívnak azóta.
A sziget azonban nem volt képes ennyi élelmet biztosítani, így több évnyi viharos, betegséggel és rabszolgasággal terhelt utat követően Nymeria partra szállt Westeros déli partján, Dorne-ban, a Zöldvér torkolatánál. Nymeria megállapodott a terület urával Mors Martell-lel: a westerosi úrnak szüksége volt Nymeria haderejére (ahol időközben a megmenekült gyermekek, felnőtt férfiakká, harcosokká nőttek), Nymeria pedig végre otthonra talált népe maradékának. Azon a napon amikor a hercegnő és Dorne-hercege összeházasodott Nymeria felégette flottáját, egyértelművé téve, hogy a rhoyne-iak nem térhetnek vissza régi otthonukba. Rhoyne napja és Dorne dárdája egyesült.
Azonban nem mindenki örült ennek a döntésnek, voltak akik nem voltak hajlandók asszimilálódni a westerosi néppel: megőrizték szokásaikat, és a Zöldvér folyó mentén, többnyire tutajokon élnek mind a mai napig. Ők Zöldvér árvái. Árvák mert isteni anyjuk, Rhoyne Anya többé már nem tud rájuk vigyázni.