Anime

Négy napos munkahét, jöhet?

A Microsoft Japán szerint: igen.

Ez év augusztusában a Microsoft Japán leányvállalata megpróbálkozott a 4 napos munkahét és a 3 napos hétvége intézményével. Tette mindezt a dolgozók fizetésének csökkentése nélkül.

Takuya Hirano a cég vezérigazgatója az alábbiakat nyilatkozta: „Dolgozz kevesebbet, pihenj megfelelően és tanulj sokat. Ez kell ahhoz, hogy értelmet találj az életben, és jobban végezhesd a munkád. Azt szeretném, ha az alkalmazottaink azon gondolkodnának, hogy tudják elérni ugyan azt az eredményt, 20%-al kevesebb munkával.”

Az egy hónapos teszt alatt, amely a „Work-Life Choice Challenge Summer 2019” „kódnéven” futott, mintegy 2300 alkalmazott heti négy napot dolgozott, 2019 augusztusában.

Az eredmények hihetetlenek voltak.

Source: wellesenterprises/iStock

A cég munkavégzési hatékonysága 39,9% -al nőtt úgy, hogy egy nappal kevesebbet dolgoztak.

A munkavállalók 25,4 százalékkal kevesebb szabadságot vettek ki, az elektromos költség 23,1 %-al csökkent és a dolgozók által kinyomtatott anyagok mennyisége több mint a felére, mintegy 58,7%-al zuhant a korábbiak alá.

Ugyan azt a munkát tehát hatékonyabban és olcsóbban látták el, mint a korábbi gyakorlat során.

Következő év augusztusában újra nekifut a cég a projektnek, de én úgy gondolom nem kéne ezen annyit agyalni. Négy nap munka egy héten, bőven több mint elég. Szerintetek is? 🙂

forrás

Vélemény, hozzászólás?