Trónok Harca & Game of Thrones

GoT Újranézés – 6×04 Az Idegen Könyve

  • Bemutató: 2016. május 15.
  • Ebben a részben bukkan fel először: Belicho Paenymion, Ash, Kesh, Iggo, Khal Rhalko, Khal Frozho, Khal Brozho, Khal Qorro
  • Halálesetek: Osha, Iggo, Akho, tíz khal – köztük Moro, Rhalko, Frozho, Brozho, Qorro.
  • Az Idegen Baelor Nagy Szentélyében található szobrának látványterve

    Az Idegen a Hét Hitének egyik isteni aspektusa. A vallás szent könyve a Hétágú Csillag, mely valószínűleg minden egyes isteneknek szentel egy-egy passzust. Így létezik a Szűz Könyve, csak erről tudunk a regények alapján, de feltételezhető, hogy a címadó Idegen Könyve is megtalálható. Az epizódban Margaery és a Főveréb jelenetében hangzik el a könyv neve, amikor a királyné felismeri az idézetet a könyvből.

  • Sansának és Jonnak sosem volt közös jelenete az egész sorozat alatt. Természetesen az első évadban, amikor Robert Baratheon Deresbe látogat, mind a ketten üdvözölték őt az udvaron, de a jelenet során nem váltottak szót egymással.
  • Az epizód három testvérpár találkozását is bemutatja: Jon és Sansa, Theon és Yara, Margaery és Loras hosszú idő után ebben a részben lelnek ismét a másikra.
  • Az ötödik regény végén Jon és Sansa úgy tudja, hogy testvéreik mind meghaltak. A sorozatban Brienne elmondja Sansának, hogy találkozott Aryával, Theon pedig elárulja, hogy nem Brant és Rickont ölték meg annak idején. Jon – a regénnyel ellentétben – maga is tudja, hogy Bran és Rickon még életben vannak, mert Samwell Tarly találkozott Brannel Éjvárban.
  • Brienne, Davos és Melisandre találkozása nagyon sok kérdést felvet, hogy miként reagálnak egymásra. Először is, Davos valóban kíváncsi, hogy mi történhetett Stannisszel és Shireennel. Másodszor, Brienne már korábban találkozott röviden Davosszal, amikor Renly és Stannis megpróbáltak tárgyalni egymással, még a második évadban. Harmadszor pedig, Brienne elárulja, hogy ő végezte ki Stannis, közvetlenül azt követően, hogy a király bevallotta neki, hogy vérmágia segítségével ölte meg Renlyt. Vegyünk észre, hogy miközben ezt mondja, Melisandre néz, jelezvén, hogy ismeri a szerepét az égikerti király halálában. Mind a hárman felelősek egy-egy olyan személy életének kioltásában, aki a másiknak sokat jelentett.
  • Tormund láthatóan le van nyűgözve Brienne-től – annak ellenére, hogy a legtöbb westerosi számára a nő egy torzszülött, és gyakran gúnyos tréfák céltáblájává teszik őt. A vadak civilizációjában nagy szerepet kapnak a harcos nők (lásd Ygritte, Karsi), így nem csoda Tormund vonzódása iránta.
  • Tormund azt állítja, hogy az 5000 vad közül, akik átjöttek a falon, nagyjából 2000-re tehető azoknak a száma, akik harcképesek. Ezzel szemben Sansa véleménye szerint a Boltonoknak 5000 katonája van, de valószínű ez a szám nem tartalmazza az új szövetségesek, az Umberek és a Karstarkok csapatait.
  • Jaime és a Kistanács jelenetéből kiderül, hogy a Tyrelleknek van a második legnagyobb hadseregük Westeroson. Bár a kamera éppen nagytotálban mutatja a jelenetet, így nem lehet eldönteni igazán kihez beszél, de a későbbi események (és a magyar szinkron) egyértelművé teszi, hogy a mondat címzettje Olenna Tyrell.
  • A Főveréb a könyvekben még nem árult el semmit magáról, és származásáról. Nem tudni, hogy az itt elhangzottak csak a sorozat találmánya, vagy pedig a későbbi könyvekkel összhangban áll.
  • Míg az 5×03-as epizódban a Fővéreb azt állítja Cerseinek, hogy odaadta a cipőjét valakinek, akinek nagyobb szüksége volt rá, most azt mondja Margaerynek, hogy akkor mondott le a lábbeli viseléséről, amikor lemondott a cicomákról is. Nem tudni melyik változat igaz – ha egyáltalán igaz valamelyik is.
  • Razdal mo Eraz, akit a harmadik évadban ismertünk meg, visszatér Yunkai követeként. A Sárkányok Tánca kötetben is felbukkant, mint azoknak a politikai követeknek a vezetőjeként, akik Yunkai, Astapor és Volantis rabszolgatartó városát képviselik, és el akarják mozdítani Daeneryst Meereen éléről.
  • Míg a könyvekben Yezzan zo Qaggaz Yunkai egyik Bölcs Mestere volt, addig a sorozatban egy meereeni Hatalmas Mestert csináltak belőle. Nem jellemző, hogy más városok Mesterei egy meereeni látványosság kedvéért vásárolnak rabszolgát, ezért mivel már az ötödik évadban felbukkant (ő volt az, aki megvásárolta Tyriont és Joraht a rabszolgapiacon), úgy vélhettük, hogy helyi lakos. Ebben az epizódban mégis azt állítják, hogy Yezzan az astapori Jó Mestereket képviseli.
  • A hajó vitorláján, melyen a három követ érkezik, láthatjuk a Rabszolga-öböl városaira jellemző Hárpia figurát. A sorozatban, mindegyik város a maga képére formálta Ó-Ghis Birodalmának jelképét: Astaporban lánccal, és nyitott mancsokkal jelenítik meg, Yunkai Hárpiája ostort fog, és nyakában rabszolga nyakörv van, míg Meereen jelképe nem fog semmit.
  • A harmadik követ hovatartozásáról nem tudunk meg semmit az epizódból. A logika szerint volantisinek kell lennie, mivel Astapor és Yunkai mellett, ez a harmadik város, amely szövetkezett Meereen ellen. Ha megnézzük a jelmezét, ez is alátámasztja a feltételezést, mert nagyon hasonlít az ötödik évadban látott volantisi ruházatokra. A karakter nevét csak az epizódhoz kiadott sajtóanyagból ismerjük: Belicho Paenymion. A könyvekben még nem bukkant fel ilyen nevű karakter, de úgy tűnik két a könyv-világában létező név összeforrasztásáról van szó. Beliocho Staegone a volantis felett uralkodó triarkák pozíciójának jelenlegi jelöltje; míg Doniphos Paenymion az egyik jelenlegi triarka, aki újra indul a választáson.
  • Míg a könyvben, és a sorozat első évadában Vaes Dothrak lényegében egy sátorvárosként van ábrázolva, néhány fa épülettel, addig a mostani epizódban vályogból tapasztott falakat látunk az utcákon.
  • Az epizódban megjelenő khalok különböző színű testfestéket használnak: Rhalko barna sávokat visel, mások feketét, Drogo pedig annak idején kékkel festette be magát. A produkciós csapat ötlete volt, hogy a dothrakik összetört kőből készült festékkel különböztessék meg magukat, és Drogo azért használt kéket, mert a legdrágább festékanyag volt.
  • Maga George Martin jegyezte meg, hogy Daenerys Targaryen a könyvekben nem immunis a tűzre normál keretek között. A sárkánytojások kikeltetése, és a Drogo máglyája amolyan egyszeri esemény volt, egy mágikus esemény – melyet teljesen átjárt Mirri Maz Duur vérmágiája. A sorozat készítői, azonban azt állítják egy kísérővideóban, hogy Daenerys tűzálló.
  • Noha a harmadik évad óta nem vállalt meztelen jelenetet, Emilia Clarke megerősítette, hogy a rész végéhez nem használtak testdublőrt, ő maga látható a jelenetben. Néhányan azonban észrevették, hogy az előtérben álló Daenerys megvilágítása nem egyezik a háttér fényeivel, és ezért gondoltak a dublőr alkalmazására. A valódi oka az eltérő fényeknek, hogy Clarke-kal zárt stúdióban vették fel a közeli, meztelen jeleneteket, egyrészt mert valójában mégsem állhatott az valóban felgyújtott épületbe, másrészt így kímélték meg, hogy ne kelljen statiszták százai előtt pucérkodnia. Végül a Daeneryst digitálisan illesztették a lángoló díszletbe.
  • Daniel Sackheim, aki az előző és a mostani epizódot is rendezte, elmondta, hogy párhuzamba szerette volna állítani Jon tényleges és Daenerys jelképes újjászületését: mindketten meztelenek, mint egy újszülött, mégis a különbségek is fontos szerepet játszanak, Jon a jégfal tövében tér vissza az életbe, egy hideg szobában, ahol a lehelet is meglátszik, míg Daenerys a tűzből jön elő. Ne feledjük, hogy a regényciklus átfogó címe A Tűz és Jég dala.
  • A könyvekben Osha egy teljesen más utat jár be Rickon oldalán, így nem tudni, hogy milyen végzet vár(hat) rá ott. George Martint annyira lenyűgözte Natalia Tena az első évadban, hogy megjegyezte, elképzelhető, hogy más sorsot fog szánni a karakternek, mint ahogy azt előre tervezte.
  • Amikor Ramsay megkérdezi Oshát, hogy megrémiszti-e a Boltonok nyúzott embert ábrázoló címere, kérdéssel felel: meg is eszi őket? Osha leginkább a thennekre utalhat, a vadak egy törzsére, akik kannibál hagyományokat ápolnak. A regényben Osha és Rickon nagy valószínűséggel Skagos szigetén vannak, s a szigetlakókról azt állítják, hogy emberhúst fogyasztanak (bár azt is, hogy egyszarvún lovagolnak)
  • Az epizódban végre megjelenik a híres „Fattyú Levél”, amit Jon kap Ramsay Boltontól. Mivel a cselekmény némiképp módosult a könyvhöz képest, így a levél tartalma is más lett.
    • A könyvben – „A hamis királyod halott, fattyú, őt és a seregét hétnapos csatában megsemmisítettük. Nálam van a mágikus kardja, megmondhatod a vörös szajhájának. Hamis királyod barátai szintén halottak, fejük Deres falait díszítik. Gyere és nézd meg, fattyú. A hamis királyod hazudott, akárcsak te. Azt mondtátok a világnak, elégettétek a Falon Túli Királyt. Ehelyett elküldtétek Deresbe, hogy elrabolja a feleségemet. Vissza fogom őt szerezni. Ha Mance Raydert akarod, gyere és vedd el. Ketrecben tartom, hogy egész Észak láthassa hazugságod bizonyságaként. A ketrecben hideg van, de készítettem neki meleg köpenyt a hat szajha bőréből, akik vele együtt jöttek Deresbe. Vissza akarom kapni a feleségemet. Ezenkívül a hamis király hitvesét akarom, valamint a lányát, a vörös boszorkányát és a vad hercegnőt. És persze a kis herceget, a vad csecsemőt. Meg az én Bűzösömet. Küldd el nekem őket, fattyú, és nem fogok gondot okozni neked vagy a fekete varjaidnak. Ha megtagadod, kivágom a fattyú szívedet, és felfalom.
      Ramsay Bolton,
      Deres jog szerinti ura”

      • Stannis és Ramsay csatájára a könyvekben még nem került sor, így Ramsay valószínűleg csak hazudik.
      • Mance Raydert a könyvben nem égették el, mert Melisandre egy ékkő segítségével elérte, hogy a Csontok Ura külsőben Mance-nek nézzen ki, míg a Falon Túli Király a Csontok Ura szerepét játszotta. Hasonló bűbáj lehet ez, mint amivel Melisandre a saját korát leplezi. Miután értesültek róla, hogy „Arya Stark” (valójában Sansa barátnője, Jeyne Poole) hozzámegy Ramsay-hez, Mance vállalta, hogy hat lándzsaaszonnyal Deresbe megy és megmenti a lányt. Egy dalnokként szegődött az udvarba, még a nők szolgálókként. Ők segítettek Theonnak és Jeyne-nek a szökésben, bár közben sokan meghaltak. Mance sorsáról nem tudunk semmi biztosat, csak azt, amit ez a levél állít.
      • A levél megemlíti Selyse Baratheont, Shireen Baratheont (akik még életben vannak a Sárkányok Táncában), valamint Melisandre-t. Ramsay ugyancsak igényt tart Valra (vad hercegnő), aki lényegében Mance sógornője, és a vad csecsemő, pedig Mance fia, aki Val nővérétől, Dallától született meg a Fal ostromának éjszakáján.
    • A sorozatban„Az áruló és fattyú Havas Jonnak! Vadak ezreit engedted át a Falon, elárultad a saját fajtádat. Elárultad Északot. Deres az enyém Fattyú, jöjj és lásd! Az öcséd, Rickon a foglyom; a rémfarkasa bundáján taposok, jöjj és lásd! A feleségemet akarom, küldd vissza hozzám Fattyú és akkor békén hagylak téged és a vadjaidat. Ha ellenszegülsz, északra vágtatok, leölök minden vadat, férfit, asszonyt és gyermeket – hiába véded őket! Nézheted, ahogy megnyúzom őket. Nézheted, ahogy a katonáim sorban megkúrják a húgodat! Nézheted, ahogy a kutyáim széttépik az öcsédet, aztán kívájom egy kanállal a szemedet, és odavetem azt is a kutyáknak! Jöjj és lásd! Ramsay Bolton, Deres Ura, Észak Őrzője”
      • Az eredeti levéllel ellentétben Stannisről nem esik szó. Helyette a vadak jelentik a levél politikai tartalmát.
      • Mance helyett Rickon került Ramsay fogságába.
      • Ramsay egyetlen követelése Sansa (még Bűzöst sem említi).
      • Ezt követően Ramsay átmegy egy pszichopatába, és kínzások egész sorát fejti ki hosszan a levélben

Vélemény, hozzászólás?