Anime

Függetlenség napja 2 – avagy, meddig jönnek még a felesleges folytatások?

fuggetlenseg-napja-2-745x437

A film nem borzasztó, de azért a jótól is messze van. Egyszer talán nézhető de nem hiszem, hogy több időt is rá fogok szánni az életemből. Nekiálltak folytatni egy többé-kevésbé lezárt történetet, azon az alapon, hogy a nagyobb és több az biztos jobb. Olvass tovább, de vigyázz, SPOILER veszély.

Most, hogy a mazsolákat elijesztettem, belekezdhetünk abba, hogy kitárgyaljuk milyen volt a film. Annyira nem hagyott bennem mély benyomást, hogy gyakorlatilag azoknak a karaktereknek is elfelejtettem a nevét, akiket még az első filmben ismertem. Ez lehet, azért lehetséges, mert nagyon sok egydimenziós, egyszerű alak rohangál a vásznon, akik közül a fele kihagyható lenne az összes jelenetükkel és sorukkal együtt. Ehhez képest csak egyetlen-egyet ölnek meg közülük úgy a rendezők, hogy valami komolyabb érzelmet próbáljanak meg kicsikarni belőlünk, de mivel nem tudtam, miért is kéne hogy megérintsen engem ez a haláleset, meglehetősen lepergett rólam (ez talán John Storey színész Dr. Isaacs karaktere volt. De csak imbd alapján próbálom kitippelni).

Jó, meghalt Bill Pullman Elnök ura is, akire lehet a fele ember eleve úgy emlékezett, eleve meghalt az előző filmben, mert próbálkozott. Most is próbálkozott, és életét adta az Amerikai Egyesült Államok és Kína függetlenségéért. Hiszen szinte szó szerint csak ez a két ország létezik, ahogy a film alapján érezzük. Illetve még a teljesen mai formájára visszaépített London elpusztul. Meg Párizs egy része, de az Eiffel-torony szerencsére nem. Ahogy komikusan a Fehér Ház sem. Mert centire ilyen széles az új Begyűjtőhajó, ami eljött hogy begyűjtse a Föld magját. Igen, azaz a Fehér háztól az Eiffel – toronyig tart!  Visszakanyarodva a  magra, amit el lehetne venni lakatlan bolygóktól is. Miért csak civilizált bolygók magja kell nekik? Szerintem aránylag hasonló a többi belső bolygó is a Naprendszerben ebből a szempontból. Így lehet, hogy csak hobbiból vagy preventíven támadnak meg az idegenek más civilizációkat.

Londonra ráesnek különböző ázsiai nagyvárosok jellegzetes épületei. Deal with it. Többet nincs se szerepe, se megemlítve.

Egy „post-Martin” világban, ahol kiderült, hogy nem lehetetlen kompetens női szereplőket írni, az egyetlen trükk csak az, hogy emberként kell rájuk gondolni. Kiábrándító, hogy a két fiatal színésznő feladata csak annyi volt, hogy a férfiak után sóhajtozzon, illetve a kínaié, hogy kínai legyen. Meg az elnök lánya is játszhatja kicsit Apuci felnövő kislányát, aki már felnőtt nő, de végül apuci jobban tudja, az derül ki. Valamint van egy elnöknő, aki sikeresen majdnem kirobbant még egy háborút egy másik idegen fajjal, majd halálba küldi a légierőt egy eléggé Star Wars-ra hajazó légi csatában (szerintem a zene is erős koppintás) majd sikeresen meghal az idegen támadásban, hogy végre jöhessen egy elnök, aki már csak azért is tudjuk, hogy jobb lesz, mert hát ugye férfiból van. Remek XXI. századi gondolkodás a készítőktől.

Tehát nagyjából eljutottunk addig, hogy a karakterek nem valami jók. Pechünkre a színészi játék sem tud javítani semmit sem. Jeff Goldblum-ot szeretem, de alapvetően egyetlen karaktert játszik minden filmben. Deobia Oparei, mint új szereplő Dikembe Umbutu hadurat alakítja. Nem rossz. De csak azért kellett, hogy a film első fele szóljon valamiről (az a fele, ami még értelmes. Az egyetlen komoly baj vele, hogy egy sokkal izgalmasabb sztorit emlegetnek benne, mint ami ez a film. Miért nem arról forgattak filmek, hogy az afrikaiak gerilaharcot folytatnak közel két évtizeden át az idegenekkel? Na azt megnézném!), aztán valamiért úgy döntöttek, ha már nincs Will Smith, akkor megpróbálják helyettesíteni több forrásból. Mert hát nincs Smith, helyette a történet szerinti fia van, akiről annyit tudunk, hogy rosszban van egy másik pilótával, és majd meghal az anyja, amiért érthetően bosszúszomjas lesz.

Akkor és most. Szakállat leszámítva nincs nagy karakterfejlődés

Nagyon erőltetnem kel, hogy ennyi mindent tudjak írni egy-egy szereplőről. Judd Hirsch, aki egy remek színész és Goldblum apját alakítja, teljesen felesleges ebben az alkotásban. De TELJESEN. Az előző filmben csak indokolatlan volt, hogy végig elkíséri a fiát. Itt találomra megy keresztül kasul egy rakat név nélküli árva gyerekkel a sivatagon át, abban bízva, hogy eljutnak a tejjel-mézzel folyó 51-es körzetbe. Atlanti-óceánról oda valószínűleg rekordidő alatt jut el, mert a filmnek van egy teljesen absztrakt időkerete, mielőtt mágikusan átfúrnak az ufók a Föld kérgén, mert akkor egyből meghalnánk. Egyből. Legalábbis mindenki így kezeli ezt a pillanatot. Mert a begyűjtőhajó és a Begyűjtőkirálynő a Föld izzó magját akarja ellopni, hogy még több hajót építsenek, és még több bolygót rabolhassanak ki (piramisjáték a javából). De a Gömb azt mondja, ha megölik a begyűjtőkirálynőt, majd hazamennek a Zidegenek! Bár bevallja, hogy ilyen még nem történt, mert senki sem ölt meg Begyűjtőkirálynőt.

Ja,ja! Bocsi, bocsi! Kéremszépen’, mert van a Gömb, aki a film első harmada körül megérkezik. Majd az Elnök asszonynak megemlítik, hogy ez nem gonosz ufó, de azért lelövetik. Majd kimentik a hőseink egy necces szituból, cserébe azzal, hogy aktiválják, elárulja az 51-es körzet helyét a Godzilla-királynőnek, aki személyesen sétál le, hogy elkapja a Gömböt. Mert csak ő jelent veszélyt a gonosz idegenekre. Az emberek nem, akik már egyszer megverték őket. Tetszenek érteni? O.o

Spoiler, teljesen indokolatlanul, de nyerünk mi, emberiség. A Gömb meg meggyőzi a stábtagokat, hogy maradjanak még egy filmre, mert legyen trilógia, adja alájuk az lovat, űrhajót.

Pontosan én is ilyen arcot vágtam a film jó kétharmadában!

Igyekezett a rendező eladni ugyan azt, még egyszer. De ezt néha meg lehet bocsátani, ha kapunk valamit, ami változott. Abrams Az ébredő erőben letett valami újat asz asztalra, így neki megbocsátottam, hogy egy „remake”-et csinált, sőt, imádtam érte, mert a karakterek közti különbségekkel bemutatta, mi is a különbség. De itt Roland Emmerich csak szimplán le akarta tolni a torkunkon azt, amit egyszer már megcsinált. Amivel az a baj, hogy az elmúlt 20 évben mások már lemásolták a filmjét, rengetegszer elpusztult a Fehér Ház, London, vagy bármi, amit megéri felrobbantani széles vásznon. Így az egyedüli különbség tényleg csak az, hogy ha most kap ki az emberiség, már tudjuk is, mitől halnak meg. Egy még nagyobb űrhajótól. Yeah.

Hát még rengeteg apró-cseprő probléma volt szerintem. Zavarosan van vágva, egyszer csak a főszereplők az idegen űrhajón ketten vannak, majd a következő jelenetben még 6 kommandós/pilóta kíséri őket. Nem érdekel, honnan jöttek, nem az a baj. De semmi szerepük nincs, így inkább kuka nekik is.

A film szép. Figyeltek a részletekre, az ufó hajókon az interfészek, satöbbi. Megpróbál vicces lenni helyenként a mű, de legtöbbször enyhén erőltetett, vagy oda nem illő. Az első rész szimplán laza volt. Ez nem tudom, pontosan mi lett. De messze nem akkora durranás, mint az előd. Vagy ha igen, akkor negatív értelemben. Az is valami…

Vélemény, hozzászólás?