J. K. Rowling a közelgő Fantasztikus lények és megfigyelésük című film kapcsán a pottermore honlapján rövid írásokban összefoglalta azokat a hasznos ismereteket, melyeket az amerikai mágiatörténet kapcsán érdemes tudnunk.
Amerikai mágiatörténelem
A mágusok már jóval azelőtt ismerték az amerikai kontinenst mielőtt a muglik felfedezték volna azt. Már a középkortól kezdve egymástól távol élő varázsló közösségek kapcsolatba kerültek egymással, egyrészt látomások és előérzetek, majd a mágikus utazások – mint seprű vagy hoppanálás – révén. Ha már szóba kerültek a muglik, érdemes megjegyezni, hogy mivel minden nemzetnek megvan a maga szava a varázstalan emberekre, így Amerikában is létezik a magnix (angolul No-Maj) szó, ami a Nix Magic (No-Magic) kifejezés szleng alakja.
Amerika, Európa és Afrika őslakos varázslóközösségei a gyarmatosítás idejére már felfedeztek számos hasonlóságot egymás csoportjai között: rájöttek például, hogy mindenhol vannak tisztán „mágikus” családok, de azt is, hogy a mágia olyan családok körében is feltűnhet, ahol addig nem volt varázsló vagy boszorkány a felmenők között. Az ősi amerikai közösségekben egyes varázslókat és boszorkányokat elfogadott saját törzse, sőt akár ünnepelhette is őket, amennyiben gyógyítással, vagy kiemelkedő vadász tehetséggel kitűnt társai közül. Azonban akár meg is bélyegezhették őket, olykor azt mondva, hogy gonosz erők szállták őket meg. A bőrváltó legendája, miszerint egy boszorkány vagy egy varázsló képes saját akaratából átváltozni egy állattá valós tényeken alapszik. Amerika olyan animágus őslakosai körül nőtte ki magát a legenda, akik közeli családtagjaikat áldozták fel, hogy elérjék az átváltozáshoz szükséges erőt. animágusok gyakran használták képességüket, hogy elmeneküljenek az üldözések elől, vagy hogy vadásszanak saját törzsük számára. A rosszindulatú pletykákat gyakran a magnix gyógyítók terjesztették, akik sokszor csak megjátszották, hogy erővel rendelkeznek.
Az ősi Amerika varázslói leginkább az állat és növénymágiában voltak jártasak, ennek köszönhetően a bájitalaik messze túlmutattak az Európában ismerteknél. Éppen ebből ered a legszembetűnőbb különbség az amerikai és európai varázslói között: az Új Világba mágikus közösségei nem használtak varázspálcát. A pálca Európából származik: képes a mágiát összegyűjtve átvezetni, hogy a varázslás pontosabb és erősebb hatást váltson ki, bár általánosságban elterjedt nézet, hogy a legnagyobb varázslók és boszorkányok képesek pálca nélküli bűbájt is végrehajtani magas minőséggel. Az amerikai animágusok és bájitalkészítők bizonyítják, hogy pálca nélkül is el lehet érni rendkívüli összetettséget e két tudományterületen, de a bűbájokat és átváltoztatásokat nehéz lenne véghezvinni nélkülük.
Amikor az európai magnixek megkezdték az Új Világ meghódítását, egyre több európai származású varázsló és boszorkány telepedett le Amerikában: egyeseket a kalandlehetőség szólított, de sokan inkább menekültek a muglik üldöztetése miatt, egy ellenséges mágus vagy a mágushatóságok elől. Egyesek megpróbáltak elrejtőzni a magnix telepesek egyre növekvő hullámaiban, mások az indián varázsló közösségekben kerestek menedéket. Azonban három fő oknál fogva egyértelművé vált, hogy az Új Világ sokkal kegyetlenebb környezetet jelent a varázslók és boszorkányok számára.
Először is, mint magnix társaik, egy olyan országba érkeztek, ahol semmi nem volt még igazából kiépítve. Odahaza csak el kellett látogatni egy füvészhez, hogy beszerezze a bájitalokhoz szükséges alapanyagokat, itt viszont ismeretlen növények között kellett keresni, mindenféle háttérintézet megléte nélkül. Nem voltak pálcakészítők, és a mágiaoktatás sem volt intézményesítve: az Ilvermorny Boszorkány- és Varázslóképző Iskola, ami egy nap a legnagyobb varázslóiskolává növi ki magát, nem volt más egy szerény kunyhónál ahol két tanár tanított két diákot.
Másodszor, a varázstalan társaik tettei következményei nemcsak a telepesek és Amerika őslakosai között robbantott ki konfliktust, hanem a varázsvilág egységét is megtépázta. A puritánok örömmel vádolták meg egymást okkult tevékenységgel már a legcsekélyebb bizonyíték hatására is, így az Új Világ varázsló az óvatosság ösvényére léptek az újonnan érkezőkkel szemben.
Kihasználva, hogy Észak-Amerikában még nem épült fel mágiarendészeti testületek, egy sor varázstudó fiatal bandába verődött, és ez a banda jelenti a harmadik okot. A „súrolók”, ahogy magukat hívták, mindenkire lecsapott, ahol a bevétel egy kis morzsáját is kiszimatolták, a vérontástól, kínzástól sem riadtak vissza az üzérkedés kedvéért.
A varázstársadalom egyik legtragikusabb eseménye az 1692-93-as salemi boszorkányperek. Ami a történelemkönyvekből kimaradt, hogy az ítéletet hozó bírák között ketten súrolók voltak, akik kihasználták a salemi helyzetet saját bosszújuk kivitelezéséhez. Az áldozatok között ártatlan varázslók és ártatlan magnixek is találhatók. A boszorkányperek hatására nagyon sok már Amerikában lévő varázslócsalád költözött vissza Európába, és nagyon sokáig megfigyelhető volt, hogy Amerika lakosságának csak nagyon kis hányadát teszik ki a varázsképes lakosság. Azonban, mint mindenhol, itt is születtek magnix családoknak varázsló vagy boszorkány gyermekük, akik legtöbbször egymást vették el. Éppen ezért Amerikában annyira nem vert gyökeret az aranyvérű és sárvérű ellentét, hiszen nagyon sokan varázstalan háttérből származtak. 
Azonban Salemnek pozitív hozadéka is volt: 1693-ban megalapult az Amerikai Egyesült Államok Varázslókongresszusa (száz évvel a magnix államalapítás előtt). A MACUSA (The Magical Congress of the United States of America) lehetővé tette az amerikai varázsvilág törvénykezését, és intézményi keretének megépítését. Első lépésként kegyetlen módon felszámolták a súrolókat. Azonban a súrolók közül sokan elmenekültek és elrejtőztek a magnix-világban. Leszármazottaikba elültették a varázsgyűlölet és boszorkányüldözés csíráját. Éppen ezért az amerikai magnixeket nehezebb megtéveszteni vagy félrevezetni a mágiával kapcsolatos események kapcsán.
Fontos fordulópontot jelent, hogy 1790-ben, a MACUSA 15. elnöke, Emily Rappaport elfogadott egy varázstudók és magnix közösségek elkülönítését célzó törvényt. Azonban pont személyes környezetéből érkezett a legnagyobb botrány, amit Rappaport elnöknő embere, a dragotok őrzője (egyfajta pénzügyminiszter, ugyanis a dragot az amerikai mágikus pénz), Aristotle Twelvetrees lánya, Dinca robbantott ki. Egy alkalommal beleszeretett a jóképű Bartholomew Barebone-ba, aki nemcsak, hogy magnix volt, hanem egy súrolócsalád sarja, így mélyen hitte, hogy a mágia létezik, és minden varázsképes ember gonosz. Dinca nagyon jóhiszemű és nem túl eszes lány volt, és elárulta szerelmének a MACUSA és az Ilvermory iskola címét, valamint Mágusok Nemzetközi Szövetsége által a varázsvilág leplezése érdekében tett intézkedéseket is ismertette előtte. Bartholomew beszámolt az újságoknak az információkról, Dinca ellopott varázspálcáját mutatva bizonyítékként; szórólapokon hirdette a varázsközpontok címét. Tökéletes tervébe – miszerint kiírtja a varázslóközösséget – ott csúszott hiba, mikor varázslónak hitt magnixeket lőtt le. Bár haláleset nem történt, végül a magnix rendőrség kapta el a tettest. A MACUSA kénytelen volt elköltözni, és bár megtettek mindent a magnixek emléktörlésével kapcsolatban, Rappaport elnök nem tudta garantálni, hogy ekkora információáramlás során, valóban minden érintett emléktörlésen esett volna át. Dinca egy év börtönt követően szabadult, de ezt követően is visszavonult életet élt. Neve azonban átöröklődött a nyelvbe, ugyanis a buta, megfontolatlan embereket idővel dinkának kezdték hívni.
Ezen események hatására lépett életbe a Rappaport-törvény: magnixek és varázslók között tilos volt a bizalmi kapcsolat kiépítése, tilos volt a házasságkötés, és a mindennapi szükséges kommunikáción túli információközlés. Így az a politikai együttműködés a mágus és a mugli kormányzati szervek között, amit Angliában találhatunk, teljesen hiányzik Amerikában.
Az immáron new yorki MACUSA szigorú törvényekkel tartja fent a rendet. Ezek közé tartozik a varázshordozók (kísértetek, kopogószellemek, varázslények) megítélése is. E bestiák ugyani a veszélyt hordozzák, és roppant mód árulkodnak a mágia létezéséről.
Az Ilvermorny Boszorkány- és Varázslóképző Iskola a világ legrangosabb oktatási intézményeivé nőtte ki magát az 1920-as évekre. A segítségével elterjedt a pálcahasználat is a kontinensen. Azonban pálcát a szigorú törvények, csak pálcaviselési engedéllyel szabad birtokolni. Ezzel a mágikus tevékenységeket is nyomon tudják követni. Amerikában négy nagy pálcakészítő élt: Shikoba Wolfe, a csaktó törzs mágusa, aki faragott pálcáit viharmadár farktollával töltötte meg; Johannes Jonker mugli származású pálcakészítő gyöngyberakásos pálcáival lett híres, melynek magja vampuszmacska szőr volt; Thiago Quintana szokatlanul hosszú pálcákat készített, melyben a Fehér-folyó szörnyének egy-egy tüskéje rejtőzött; a new orleans-i Violetta Beauvois galagonyapálcái rugaru szőrt tartalmaznak, ami egy mocsári kutyaszörny, s éppen ezért e pálcák jobban vonzódnak a sötét mágiához.
Az Ilvermorny Boszorkány- és Varázslóképző Iskola
Mivel Amerika őslakosai nem intézeményesítették sem a törvényhozási, bűnüldözési hatalmakat ezért ennek kiépítése a varázsló-telepesekre hárult. Ugyanez érvényes a mágusképzésre is. Olyan, mint mágusiskola egészen XY nem létezett. Végül egy ír bevándorló boszorkány, egy bizonyos Isolt Sayre alapította meg az Ilvermorny iskola alapjait.
1603-ban született a Coomloughra völgyben, Írországban; egy aranyvérű család sarjaként. Családja egy támadás során keletkezett háztűznek esett áldozatul. Az ötéves kislányt édesanyja nővére, Gormlaith Gaunt mentette ki a házból, és vette magához. Felnőve azonban rá kellett jönnie, hogy nagynénje valójában a szülei gyilkosa, és az ő elrablója. Gormlaith indítéka pusztán annyi volt, hogy attól félt, hogy húga – aki túlságosan is szerette a muglikat – lányának engedélyezi majd, hogy egy varázstalan férfihez menjen férjhez, holott az aranyvér számára mindennél fontosabb. Éppen ezért a kisány nem kezdhette meg tanulmányai a Roxfortban sem, s varázspálcát sem birtokolhatott.
17 évesen ellopta Gormlaith pálcáját és elmenekült tőle, magával víve édesanyja arany brossát, mely a gordiuszi csomót mintázza. Levágva haját, mugli fiúnak öltözve menekult először Angliába, majd a híres Mayflower hajóval az Új Világba érkezett 1620-ban. Tudomása szerint ő volt az egyetlen boszorkány a környéken, és tudása pusztán azokra az ismeretekre korlátozódott, amit nagynénje elárult neki. Hamarosan olyan lényekkel találkozott – hidebehind (a szó az angol mögötte elrejtőzik kifejezésből ered), pukwudgie – melyek létezéséről nem is tudott. E találkozás úgy történt, hogy szemtanúja volt annak, hogy egy Hidebehind csaknem megölt egy Pukwudgie-t (amerikai koboldszerű lény), de Isolt megmentette az életét, ezért a kis kobold megígérte, hogy szolgálja a lányt, míg vissza nem tudja fizetni neki jó tettét. Barátságuk azóta is szinte egyedülállónak számít a mágiatörténetben.
William, a hogy Isolt elnevezte a lényt apja után, megtanított mindent a lánynak a varázslényekről, amelyet ismert. Az ilyen megfigyelések során talákoztak először egy szarvas kígyóval, ami rögtön elkáráztatta a lányt, hiszen homlokán ékszert visel. A pukwudgie nemcsak attól rémült halálra, hogy a kígyó is viszonozza a lány szimpátiáját, hanem hogy a lány tudott beszélni a kígyóval. A hüllő rendszresen figyelmeztette őt egy baljóslatú mondattal: „Amíg a családod része vagyok, addig az kudarcra van ítélve.” Isolt azonban nem tudta mire vélni az üzenetet, hiszen a távoli nagynénin kívül neki nem volt más családja.
Egy napon szörnyű sikolyt hallottak az erdőben. A hatalmas hidebehind, amelytől a lány korábban megmentette Williamet, most magnixekre támadt. A szülőkön már nem tudtak segíteni, de a szörny megölésével megmentettek két kisfiút. Williemnek azonban nem volt szándékában segíteni a gyerekeken. Isolt végül azt mondta neki, hogyha megmenti az egyik fiú életét, akkor azzal törlesztette tartozását. Végül a két fiút – Chadwicket és Webstert – hazavitték, majd a pukwdgie eltűnt. Isolt tehát feláldozta egyetlen barátságát a két idegen fiúért. Miután felgyógyultak Isolt rájött, hogy mind a ketten varázslók.
Amikor a fiúk jobban lettek Isolt visszatért a tragédia helyszínére, hogy eltemesse a szülőket. Itt azonban egy James Steward nevű férfival találkozott, aki elszakadt a családjától. James egy véletlen folytán kezébe vette az egyik szülő pálcáját, és amikor megsuhintotta a férfi keresztülrepült a tisztáson. Isolt őt is hazavitte, hogy ápolásban részesítse. Később pedig a férfi segített neki a Boot fiúk gyógításában, valamint felemelt neki egy kőházat, mert otthon kőfaragóként dolgozott. Isolt a háznak az Ilvermorny nevet adta.
James idővel megszokta a mágia jelenlétét, és miután a férfi elfogadta, hogy a lány boszorkány a két fiatal egymásba szeretett és összeházasodtak. Chadwick és Webster a fiaikként éltek mellettük, és csillogó szemmel hallgatták azt a keveset Roxtortról, amit Isolt tudott nekik mondani. Végül a pótanya megígérte a fiúknak, hogy ha betöltik a 14. életévüket, valahogy szerez nekik pálcát, és otthon fognak megtanulni varázsolni. Roxforthoz hasonlóan négy házat alapítottak, melyet kedvenc mágikus lényeikról neveztek el: Chadwick a viharmadarat választotta, Webster a párducszerű wampust, Isolt a szarvas kígyót, James pedig felesége történeteit hallgatva a pukwudgie-t.
Isolt nem tudta, hogyan tud pálcát készíteni. Mivel megvizsgálta a fiúk szüleinek törött pálcáját, tudta, hogy van egy különleges mag a belsejében. A születésnap estéjén Isolt álmot látott: álmában meglátogatta a szarvas kígyót, aki lehajtotta a fejét, és neki ajándékozott egy nagy szilánkot a szarvából. Ébredést követően rögtön a patakhoz sietett, ahol a kígyó már várta őt. Miután megkapta a szilánkot, James segítségével fát faragott és mire Chadwick felébredt várta őt a kész pálcája. Az iskola híre elterejdt, és csatlakozott hozzájuk két fiú a Wampanoag törzsből, később pedig egy anya a két lányával a Narragansett törzsből, hogy megtanulják a pálcával történő varázslást. Cserébe saját tudásukra oktatták Isolt. A kígyószarv magos pálcákat csupán fiai számára tartotta fel, de készített wampus szőrből, snallygaster szívizomból és nyúlantilom agancsból is pálcákat új tanítványai számára.
A tanítványok számának növekedésével Ilvermorny is egyre nagyobb méreteket öltött, és 1634-ben Webster vágyainak megfelelően meg tudták tartani az első házversenyeket is már. Időközben Isoltnak és Jamesnek ikerlányai születtek, akik a Martha és a Rionach nevet kapták.
Az iskola híre Európába is elért, és Gormlaith hamar összetette a képet, hogy eltűnt unokahúga áll mindezek mögött. Legnagyobb félelme, hogy egy muglihoz megy férjhez beteljesedett, ráadásul iskolájába válogatás nélkül veszi fel a varázsképes gyerekeket. Új pálcájával együtt, férfinek öltözve utazott Amerikába. Éjszaka érkezett az Ilvermorny-hoz, és mély álomba varázsolta Jamest és Isolt. Régi pálcáját – melyről egyedül ő tudta, hogy Mardekár Malazáré volt – inaktívvá tette, miután kimondta a megfelelő szavakat párszaszóul. Nem tudott azonban Chadwickről és Websterről, valamint a kígyószarv pálcákról, melyek a párszaszó hatására vibrálni kezdtek figyelmeztetve gazdáikat a veszélyre.
Míg Webster a szüleihez sietett, Chadwick szembenézett Gormlaith-szal. A prábaj során a boszorkánynak be kellett látnia, hogy a fiú jól képzett varázsló, és valószínűleg aranyvérű, akit nem szívesen ölne meg. Webster hiába próbálta Isoltékat felébreszteni, ezért csatlakozott Chadwickhez. A pálcák mivel mag-testvérek voltak erősebbek voltak együtt a közös ellenséggel szemben. Gormlaith sötét mágiája azonban még erősebbnek bizonyult. A fiúk a házba menekültek, és a párbaj hatására ikerhúgaik is felébredtek, és félelmükben sikoltoztak. Tulajdon gyermekeinek hangja törte meg az átkot, James és Isolt felébredtek. James a lányok védelmére sietett, Iskolt pedig a fiúk segítségére. Amikor azonban szembe találta magát a nagynénjével jött rá, hogy pálcája nem működik. A család visszaszorult a házba. Félelmében Isolt apja nevét kiáltotta.
Ekkor jelent meg William, a pukwudgie, s mielőtt Gormlaith felocsúdott volna döbbenetéből, egy mérgezett nyíl fúródott a szívébe. Halálát követően William elmondta, hogy arra várt, hogy Isolt egyszer majd hívni fogja régi barátját, és hívta is, halála küszöbén ő jutott eszébe. Isolt elhallgatta előle a tényt, hogy apjára gondolt valójában. William ezt követően beköltöztette családját az épületbe, mert büszke volt, hogy a rangos iskola egyik háza az ő nevét viseli. S mivel sosem szívlelte az embereket, kijelentette, hogy az emberek túl ostobák, hogy megvédjék magukat, ezért kinevezte magát biztonsági főnöknek.
Az inaktív pálcát elásták, és azon a helyen egy új fafajta, a kígyófa nőtt, melyről hamarosan kiderült, hogy leveleinek erős gyógyító hatása van. Az Ilvermorny Boszorkány- és Varázslóképző Iskola pedig kastéllyá bővült és egész Észak-Amerikából fogadja a boszorkányokat és a varázslókat. Chadwick nagyszerű varázsló lett, és ő a szerzője a Chadwick Bűbűjai mind a hét kötetének. Felesége a mexikói gyógyító, Josefina Calderon lett. Családjuk a mai napig megbecsült varázslódinasztia. Webster visszatért Londonba, és ott telepedett le, majd auror lett. Martha kvibli volt, egy muglihoz ment végül feleségül, és mugliként is élte le életét. Húga, Rionach a pletykák szerint beszélt párszaszóul, de eltökélte, hogy vele együtt hal ki Mardekár vérvonala, így sosem választot magának párt, hanem sötét varázslatok kivédését tanított az iskolában.
Az Ilvermorny végül híven az alapítókhoz, lévén köztük ott egy mugli, a legdemokratikusabb varázslóiskola lett a világbon. Az ide érkező újoncok egy kör alakú terembe érkeznek, melybe a négy ház szobra áll. A kőpadlón a gordiuszi csomót mintázó mozaik látható. A tanulók néma csöndben várják, míg az egyik szobor magához hívja őt: ez a beosztási ceremónia.
Ilvermorny napjainkban – mint ahogyan azt abból is sejthetjük, hogy egyik alapítója mugli volt – a legdemokratikusabb és legkevésbé elitista varázslóiskola hírében áll. Az ajtó mellett található Isolt és James márványszobra. A bejárati ajtó egy kör alakú terembe nyílik, amely fölött üvegkupola található. A helyiség szinte teljesen üres, csak a négy házat jelképező fafaragványok találhatóak benne. A jelöltet végül a négy szobor egyike hívja magához: a Szarvas Kígyó homlokán található kristály világít ha ő szólít (okos diákok); a Wampus egy üvöltést hallatt (harcos diákok); a Viharmadár összecsapja a szárnyait (kalandorok); a Pukwudgie (gyógyítók) nyilat lő a levegőbe. Nagyon ritka esetben előfordul, hogy egy jelöltet mind a négy szobor hívja, ilyenkor ő választhat. Seraphina Picquery – aki később a MACUSA elnöke lett – korának egyetlen ilyen kiválasztottja volt, és ő a Szarvas Kígyót választotta.
Néha azt mondják, hogy az Ilvermorny négy háza összességében jellemzi a boszorkányokat és varázslókat. A Szarvas Kígyó jelképezi az elmét, a Wampus a szívet, a Pukwudgie és a Viharmadár pedig a lelket. Egy másik elmélet szerint a Szarvas Kígyó a okos diákokat kedveli, a Wampus a harcosokat, Pukwudgie a gyógyítókat, a Viharmadár pedig a kalandorokat.