Want create site? Find Free WordPress Themes and plugins.
- NÉZZ KÖRÜL -

Kilenc évvel a Trónok Harca cselekménye előtt, H.u. 289-ben Balon Greyjoy fellázadt a Vastrón ellen, hogy elszakadjon a Hét Királyságtól és biztosítsa a Vas-szigetek függetlenségét, valamint a Ősi Rend visszaállítását, melyet csaknem háromszáz éve Aegon Hódításának következményeképpen veszítettek el. Az Ősi Rend kifejezéssel azokat a régi hagyományokat foglalják össze, melyek a fosztogatás és a zsákmányszerzés köré összpontosulnak. A vasszülöttei előnyben részesítik, ha harc során tesznek szert bármilyen zsákmányra, mintsem ha megvásárolják azokat: úgy mondják vassal fizetett érte (Királyok Csatája, Theon I). A Hódítás előtt gyakran támadták meg a nyugati partvidéket, raboltak maguknak nőt és zsákmányt, majd felperzselték, amit maguk mögött hagytak.

greyjoy_rebellion

Quellon Greyjoy, Pyke Kaszás Ura megkísérelte a Vas-szigetek és a Hét Királyság közötti kapocs szorosabbra fűzését, de Robert Lázadása során életét vesztette. Legidősebb fia és örököse, Balon Greyjoy megtagadta apja törekvéseit és a Vas-szigetek függetlenségét kívánta visszaállítani. A lázadást követő években erős, csaknem száz gályából álló flottát építtetett és embereket toborzott (Tűz és Jég Világa, 191). Hat évvel a Lázadás után, abban bízva, hogy a “Bitorló” uralkodása még nem stabil, Balon Greyjoy kikiáltotta magát a Vas-szigetek királyává, és lázadásba kezdett a Vastrón ellen. Ó-Wyk szigetén, Nagga bordái előtt koronázta királlyá uszadékfa koronával Háromszor Megfúlt Tarle (Varjak Lakomája, A vaskapitány).

Első lépésként – fivére, Euron tervének megfelelően – Lannisrévbe küldte Euront és Victariont, hogy semmisítsék meg a Lannister-flottát (Királyok Csatája, Theon II). Amennyiben terve sikerrel jár, övé a Napnyugati-tenger feletti felügyelet. A támadás gyors volt és váratlan. Noha a flottát felégették a túlélők bezárkóztak Casterly-hegyre, ami túl erősnek bizonyult és képtelenség volt bevenni. A flotta megsemmisülése lehetővé tette Balon királynak, hogy megtámadja Tengerszemet. A támadást legidősebb fia, Rodrik Greyjoy vezette. A harc során Lord Jason Mallister megölte Rodrikot és visszaszorította a vasemberek támadását (Királyok Csatája, Theon I). Podrick Payne apja ezen harcok között lelte halálát, amikor a fiú még csak négy éves volt (Varjak Lakomája, Brienne III).

Robert Baratheon hatalmas sereggel és ellátmánnyal indult a lázadás leverésére. Testvére, Stannis Baratheon, Sárkánykő ura és a kistanács Hajómestere a királyi flottát egyesítette a Redwyne hajóhaddal, valamint Óváros hajóival. A Szép-sziget melletti szorosban Stannis csapdát állított a vasflottának, és jelentős győzelmet aratott felettük. Gwynesse Harlaw, Balon Greyjoy sógornőjének férje itt veszítette életét, Aeron Greyjoy pedig fogságba esett, és Casterly-hegy börtönében töltötte a háborút (Varjak Lakomája, A kraken lánya). Ez a győzelem lehetővé tette Robert szárazföldi erőinek, hogy átkelljenek a Vasember-öblön és megtámadják a Vas-szigeteket (Varjak Lakomája, A próféta). Robertet Eddard Stark, Észak Őrzője és Tywin Lannister, Nyugat Őrzője is támogatta, (Tűz és Jég Világa, 193) seregében pedig ott szolgált Gregor Clegane (Trónok Harca, Eddard VII).

fair_isle

Stannis leigázta Nagy-Wykot (Sárkányok Tánca, Az önfejű hitves), Barristan Selmy, a Királyi Testőrség Parancsnoka pedig Ó-Wyk ellen vezette a támadást (Kardok Vihara, Jaime VIII), továbbá Orkmont is megszállásra került (Tűz és Jég Világa, 193). A döntő harcra Pyke szigetén került sor. A támadókat Robert király maga vezette, barátjával Eddard Starkkal az oldalán. A Botley-k kastélyát valamint az alatta elterülő Úrkikötőt elpusztították, majd Pyke kastélya ellen vonultak. A déli falat ostromgépekkel támadták, mígnem az egyik őrtorony megadta magát és összeomlott, vele együtt pedig a környező fal is ledőlt (Királyok Csatája, Theon I). Az omlás okozta Balon másodszülött fiának, Maron Greyjoynak a halálát (Királyok Csatája, Függelék). Ezt követően myri Thoros volt az első, aki lángoló kardját forgatva átvágta magát a törmeléken (Trónok Harca, Eddard VI), de mögötte Jorah Mormont is ott volt, aki ebben a csatában érdemelte ki a lovagi címet (Királyok Csatája, Daenerys I). Végül vad küzdelem árán, és sok halálos áldozat révén – itt halt meg Öreg Nan unokája is – a várat bevették.

Amikor Robert maga elé hozatta az áruló Balon Greyjoyt az így szólt: “Fejemet veheted, de árulónak akkor sem nevezhetsz. Egyetlen Greyjoy sem fogadott hűséget soha Baratheonnak.” Robert erre felkacagott, és így válaszolt: “Akkor fogadj te hűséget.” Azzal Pyke Kaszás Ura térdet hajtott a Hét Királyság ura előtt. Hogy ezt a hűséget valóban be is tartsa, egyetlen életben maradt fiát, Theont Eddard Stark magával vitte Deresbe, hogy gyámfiaként felnevelje (Tűz és Jég Világa, 193).

balon_kneels

 

Did you find apk for android? You can find new Free Android Games and apps.