Anime, Földrajz, Trónok Harca & Game of Thrones, Tűz és jég mögött

Game of Thrones: Tűz és Jég mögött 31. – Síkvidék

A Síkvidék a déli királyságok közül a legnagyobb, és a legsűrűbben lakott vidék. Lényegét tekintve négy korábbi királyság összeolvadása után kialakult területről beszélünk: az egyik Óváros és környékét alkotó vidék, melyet a Mézbor forrásvidéke és a Vörös Hegység határol; a másik a tulajdonképpeni Síkvidék, A Napnyugati-tengertől a Mander mentén végig annak forrásvidékig elterülő földek; a Dorne-nal és a Viharföldekkel szomszédos nyugati határvidék, Szarvhegy környékén; valamint az Arborhoz tartozó szigetek. Termékeny földjei a második leggazdagabb régióvá teszik (az első az aranyban gazdag Nyugatvidék), így gyakran Westeros éléskamrájának nevezik, a kereskedelemben fontos szerepet tölt be; de ugyancsak központja a tanulásnak, zenének, bölcseleteknek és a lovagi kultúrának (Tűz és Jég Világa, 207).

ÓVÁROS Westeros legnagyobb városainak egyike, melyet még az Első Emberek alapítottak a Mézbor torkolatánál az andal hódítást megelőzően. A város legősibb pontja a torkolatban található Csata-szigeten álló ősi fekete, olajos kőből épült erőd, mely a Magastorony alapjául szolgál. Az erődítmény mindenféle csatolás, vagy habarás nélkül épült, ugyanabből a kőből, melyből a Tengerkő Tónus készült. Eredetéről nem tudunk semmit, de azt sem, hogy pontosan milyen csata után lett elnevezve a Csata-sziget.

oldtown

Óváros

A város elképesztően gyönyörű: számos folyó, és csatorna szeli keresztül-kasul a kövezett utcákat, és keskeny kis sikátorokat; a kőpületek lélegzetelállító technikával épületek. Az utcák keresztül kasulva nyílnak egymásba. A Mézbor nyugati oldalán céhházak egész sokasága sorakozik a part mentén (Varjak Lakomája, Samwell V).

A város leginkább arról ismeretes, hogy itt található a Fellegvár, a mesterek rendjének főhadiszállása. A Fellegvár a Mézbor partjánál fekszik, kapuját két roppant méretű, zöld színű szfinx őrizte oroszlántesttel, sasszárnynyal és kígyófarokkal. Az egyik férfi-, a másik női arcot viselt. Mögötte állt az Írástudó Tűzhelye található, ahova Óváros lakói jöhetnek ha levél írásban, vagy felolvasásban kérnék a tanítványok segítségét. Általában hat ügyeletes tanítvány van, és ezen a helyen könyveket és térképeket is lehet vásárolni vagy épp eladni. Az Udvarnagy terét egyrészt arra használták, hogy az apróbb bűnökért itt büntessék meg a tanítványokat és a növendékeket. Az itt található ajtó egy magas kőpadlós helyre nyílik, amelynek boltíves ablakok biztosítják a világosságát. Itt egy írnoknál lehet jelentkezni, ha az Udvarnagy színe elé kívánunk fáradni. A Hollófészek, a Fellegvár legősibb épülete a Hollók szigetén található, melyet egy rozoga felvonóhídon is meg lehet közelíteni. A mohás, folyondáros udvar közepén varsafa magasodott, melyre a hollók előszeretettel telepedtek le pihenni (Varjak Lakomája, Samwell V).

Óvárosban található a Csillagszentély is, ami egykor a Hét Hitének legfőbb központjának számított. Minden napfelkeltekor a Tengerészek Szentélyének harangjai zúgnak fel először, majd az Úr Szentélye, majd a Hét Szentélye a Fellegvár udvarán, és a sort a Csillagszentély zárja, mely egykor a Hét Hitének legfőbb központjának számított. De a kikőtőben megtalálható R’hllor egy szerény temploma is. A forgalmas kikötő egyébként a világ minden tájáról fogad hajókat (Varjak Lakomája, Prológus).

the_citadel_location

A Magastorony, a Hightower-ház székhelye

A város és Westeros legmagasabb építeménye, a Magastorony, a roppant világítótorony, ami 800 láb magasba törve jelzi a hajóknak a biztonságos utat a kikötő felé. A Magastorony továbbá a Hightower-ház székhelyeként is funkcionál.

A Mézbor torkolatvidéke, a Napnyugati-tenger valamint a Nyár-tenger partvidéke számos más nemesi háznak is otthonául szogál. A Suttogó-öböl nyugati oldalán a FEKETE KORONA, a Bulwer-ház székhelye (A rejtélyes lovag), a keleti sziklás partoldalán pedig a Costayne-ház tulajdonában levő HÁROMTORONY magasodik. Ettől délkeletre áll NAPOSVÁR, amit időnként Napraforgóvárnak is neveznek, a Cuy-ház székhelye. A kastélyt CUY városa öleli közzé (Sárkányok Tánca, Függelék).

horn_hill_highres

Szarvhegy

A Vörös-hegység nyugati előhegyein áll FELVIDÉK, a Mullendore-ház székhelye. SZARVHEGY a Tarly-ház ősi kastélya. A legendák szerint Zöldkezű Garth ikerfiai, Harlon a Vadász és Szarvhegi Herndon építették maguknak, akik a hegyen lakó szépséges erdei boszorkányt vettek feleségül, és száz évig osztozkodtak bájain (Tűz és Jég Világa, 208). Tarly-földek a szárazföld belsejében, az erdős hegylábak között terültek el, közelében pedig egy tó feküdt (Varjak Lakomája, Samwell V).

Az Mézbor mentén északra haladva először MÉZBEREKhez érkezünk (olykor Mézliget fordításban), a Beesbury-ház kastélyához; a folyó forrásvidéke pedig a Florent-ház tulajdonát képezi, akik ÉDESVÍZ ERŐDből kormányozzák a vidéket. A Napnyugati-tenger partvidéke fölött pedig a Blackbar-ház uralkodik BANDALLONból.

Síkvidék legnagyobb folyója a Mander. A folyam és a mellékfolyói alkotják a tartomány lüktető szívét megannyi várával és kastélyával. A régió székhelye, a Tyrell-ház kastélya ÉGIKERT. Sokak szerint a Hét Királyság legszebb kastélya. Az alapját képző hegy nem meredek, hanem kellemes lejtővel magasodik a Mander fölé. A várat három egyre magasabb fal óvja kecses tornyokkal övezve. Az első fal mögött húzódik a híres vadrózsalabirintus, ami egyrészt szemet gyönyörködtető több száz éves rózsakert, másrészt védelmi szempontból sem utolsó. E falakon túl is minden üdve: ligetek, ágyások, lugasok, tavak és szökőkutak, a falakon futó növények, és rózsák. A szépségéről méltán híres, aranyrózsák. A vár építése már a Hősök Korában megkezdődött, erről vallanak a szögletes tornyok, később VI. Mern Gardener ideje alatt nagyszabású építkezéssel készült el a ma is mert vár. A kastélyban nemcsak a Hétnek található meg szentélye, hanem egy gyönyörű istenerdő is áll közepén három egymásba fonódó varsafával, melyeket gyakran csak a Három Dalnok néven emlegetnek (Tűz és Jég Dala, 218).

highgardenAhol a Kagylóvíz a Manderbe ömlik áll ALMAVÁR a Fossoway-ház ősi kastélya. HAMUGÁZLÓ szintén a Kagylóvíz (más fordításokban Konkoly) partján áll, a folyó középső folyásánál. A város a háromszög alaprajzú vár körül áll, fehérre meszelt falú, zsúptetős házak sorakoztak (A kóbor lovag).

Délre attól a helytől, ahol a Kékpatak víze egyesül a Manderrel áll HOSSZÚASZTAL, a Merryweather-ház székhelyéül szolgáló kastély. Kékpatak partján áll FÜVESVÖLGY is, a Meadows-ház által irányított város, mely mellett ott magasodik a ZÖLDMEZŐ-VÁR (Sárkányok Tánca, Függelék). KESERŰHÍD pedig a Mander forrásvidékénél található. A kastélyt korábban Kőhídnak nevezték. I. Maegor Targaryen itt vívta egyik emlékezetesebb összecsapását a Harcos Hit ellen. A vérontás miatt hatvan mérföld hosszan vörösre színeződött a Mander víze. Innen az új neve (Tűz és Jég Világa, 56). A Caswell-ház vára nem nagy, kőből és deszkából épült, de a körülötte elterülő síkság miatt némiképp nagyobbnak tűnt (Kardok Vihara, Catelyn II). A Koronaföldek határán áll TUMBLETON. A Footly-k zömök, de kis vára őrködik a város felett (The Princess and the Queen).

A Napnyugati-tenger felőli, a Nyugatvidékkel szomszédok földeken három nagy ház osztozik. A Crane-ház székhelye VÖRÖSTÓ, az azonos nevet viseló tó partján áll. Két legenda is társul a helyhez: az egyik szerint Vöröstó Rózsája, Zöldkezű Garth lánya volt, és képes volt átváltozni daruvá. Innen ered az itt székelő ház neve. Garth egy másik gyermeke, Véreskardú Brandon volt az aki előzte az óriásokat, és számos háborút vívott a az erdő gyermekei ellen is. Egy csata során annyit vágott le belőlük, hogy a Kéktó vize vörössé vált és más nevet adtak neki (Tűz és Jég Világa, 208). A Rowan-ház ARANYLIGETből kormányozza a rá bízott földeket. Alapítása Garth, Aranyfa Rowan nevű gyermekéhez köthető. Miután szerelme elhagyta őt egy gazdagabb lányért, almát tekert aranyló hajába, és elültette egy hegy tetején. A belőle sarjadt fa kérge, levele és gyülölcse is aranyszőke színben tündökölt. Innen ered a ház címere. A tengerparti út mentén álló VÉNTÖLGYet szintén Garth egy gyermeke, Tölgyfa John alapította. A hatalmas férfi elvileg Garth és egy óriás asszony légyottjából fogant, és többek között ő alapította meg a lovagi kultúrát Westeroson. Leszármazottai az Oakheart-ház tagjai.

staKŐERŐD az Osgrey-ház parányi székhelye, melyhez három falu tartozik csupán. Pontos helyét nem ismerjük, de Aranyligetnek tartozik hűséggel. Az erőd egy hegyen áll, így mérfölderől meg lehet pillantani. Egyetlen ösvény vezet csak fel a toronyhoz. Noha csak négy emelet magas, a hegybe vésve összetett raktárak, pincék találhatók, melyekhez kusza lépcsők vezetnek. KÖVESTETŐ, PÁLINKAVÉG, NŐVÉRVÁR, DOSK és KIS-DOSK valamint HIDEGÁROK egykor mind az Osgrey-ház birtokaihoz tartoztak. Utóbbit a Büszke Perwyn Osgrey építette. Azonban Aegon hódítását követően az Osgrey-k befolyása apadni kezdett, majd mikor Ormond Osgrey felszóltalt Maegor király előtt a Harcos Hit védelmében megfosztotta a családot birtokai javarészéről, így például Hidegárok a Webber-házhoz került (A felesküdött kard).

SETÉTVÁR egykor a Manderly-ház székhelye volt. III. Perceon Gardener király azonban nem nézte jó szemmel, hogy a Manderly-k hatalma egyre nő, ezért szövetkezett a Peak-ház fejével, Lorimarral, hogy elűzték őket a Síkvidékről. Északon találtak menedéket, és Starkok nekik adták a Fehér-tőr torkolatát, ahol felépítették Fehérrév városát (Tűz és Jég Világa, 138). Setétvár ekkor a Peak-ház kezébe került így CSILLAGOROM és FEHÉRLIGET mellett a Peake-ház három nagy kastélyává vált, erre utal a család címerén található három bástya is. Az első Blackfyre-felkelés során azonban a Peake-ház a lázadók oldalán harcolt, ezért Csillagorom kivételével a Vastrón megfosztotta a családot birtokaitól és két várától is (A rejtélyes lovag).

A Pajzs-szigetek a Mander torkolatától északra, a Napnyugati-tengerben elhelyekezdő négy sziget: ZÖLDPAJZS, a Chester-ház birtoka; a SZÜRKEPAJZS a Grimm-házé, a TÖLGYPAJZS a Hewett-házé, míg a DÉLPAJZS a Serry-házé. A szigeteket eredetileg Ködszigeteknek nevezték, és számos csatát látott a Gardener királyok és a vasszülöttei közöttmígnem VII. Garth Gardener kiűzte a szigetről a vasembereket, és legfőbb védelmi állásokká emelte a szigeteket, megtéve őket a Síkvidék pajzsává (Tűz és Jég Világa, 181-182).

OLYMPUS DIGITAL CAMERAWesteros dél-nyugati csücskében a Redwyne-szoros déli oldalán emelkedik ki a tenger hullámai közül az ARBOR, az arany sziget, a Redwyne-ház birtoka. A sziget legnagyobb városai RYAMSPORT, BORVÁROS és CSILLAGRÉV. A szigeten termelik Westeros legjobb szőlőit, és a belőle készült borok, legfőképp a vörös és az aranyló bor, nemcsak a Hét Királyságban ismertek. A Redwyne-ház legendás alapítója, Venyige Gilbert tanította meg az arboriakat a bor készítésére. A hatalmas fősziget mellett számos parányi sziget is az Arborhoz tartozik, úgy mint a Kőrák-zátony, a Malacok szigete, a Sellőpalota, a Lópatkó-szirt és a Fattyúbölcső (Varjak Lakomája, Samwell V).

die_weite

Nagyításhoz mozgasd a kurzort a térkép fölé

 

Vélemény, hozzászólás?