Anime

Elhunyt egy legenda

„Mély megbánással tudatjuk, hogy Bud tovább repült a következő utazására”

Egy semmit és sokat mondó Facebook bejegyzés. Bud Spencer hivatalos lapjáról. A család tudatta a rajongókkal, hogy kedvenc pofonzsákunk, mindenki NAGY haverja, befejezte földi kalandjait, és most már egy másik létben osztja igazságos pofonjait, eszi a hagymás babot, és árulja a pisztácia fagyit.

 

Carlo Pedersoli 1929 október 31.-én született Nápolyban.

Tanulmányi eredményei egészen kimagaslóak voltak, ötévesen volt elsős, majd az ötödik osztályt átugorva került hatosztályos gimnáziumba. Ezután a római egyetem vegyészkara következett, (mindössze 16 évesen vált az egyetem hallgatójává), tanulmányait azonban meg kellett szakítania, mert a család 1947-ben elhagyta Olaszországot és Brazíliába költözött. Ő másfél év múlva (1948 végén), míg családja 1950-ben tért haza. Folytatta az egyetemet, bár már nem a vegyészmérnöki, hanem a jogi karon, illetve a sportolást. 1949-ben mellúszásban olasz bajnoki címet nyert, 1950-ben a 100 méteres gyorsúszás bajnoka lett egy perc alatti idővel. Még ebben az évben az olasz vízilabda-válogatottal 4. helyezést ért el az Európa-bajnokságon. Miután aláírta első hollywoodi szerződését 1967-ben, visszavonult az aktív sportolástól, utolsó vízilabda-mérkőzését a Kárpáti György és Gyarmati Dezső fémjelezte magyar válogatott ellen vívta

Bár már korábban is szerepelt filmekben – az első film, amiben szerepelt a „Quel fantasma di mio marito volt –, csak első tengeren túli szerződése (az Isten megbocsát, én nem) bírta rá, hogy felhagyjon sportolói pályafutásával, és költözzön át Amerikába, 1967-ben. Ennek a filmnek a forgatásán növesztette meg szakállát, és alkotta meg, majd vette fel a Bud Spencer művésznevet. Akkoriban divat volt angolos hangzású művésznevet választani, hogy ezáltal eladhatóbbak legyenek a western típusú filmek. A Budot, az egyik kedvenc sörmárkája neveként vette fel, a Spencer név pedig kedvenc színészére, Spencer Tracyre utal. Állítólag mókásnak találta, hogy termete ellenére Budnak (rügy) szólították.

FORRÁS

A munkássága innentől szinte mindenki előtt ismert. Sapgetti westernek, maffia limonádék …

 

Egy ikon távozott.

 

Farewell big Buddy!

Vélemény, hozzászólás?