A Régi Istenek kifejezéssel az erdő gyermekeinek és az Első Emberek isteneit illetik, akik a kövek, a föld és a fák névtelen entitásai. Az mondják, hogy a zöldlátók, az erdő gyermekeinek egyfajta sámánszerű lelki vezetői, képesek voltak beszélni a vadakkal és a madarakkal, valamint láttak dolgokat a varsafákra vésett szemeken keresztül. Ugyanis a nép szokása volt arcokat vésni a fák törzsére (az ilyen fákat szívfáknak nevezik).
E vallásnak nincsenek papjai, sem szent szövegei, himnuszai, még tiszteletükre elvégzett szakrális rítusok sem maradtak fent. Az egyetlen rítushoz hasonló cselekedet a vallás központi jelképét jelentő varsafák előtti ima elmondása. A fehér törzsű, ötágú vörös levelekkel borított fa Westeros-szerte megtalálható, bár leginkább Északra és a Falon túli területekre jellemző. A varsafákat hívták tanúul a ceremoniális eseményeknél, mint például esküvők megkötése, vagy eskütétel esetén, ugyanis úgy tartják nem lehet hazudni a fák jelenlétében. Úgy tűnik, hogy az ősi időkben állati belsőségeket akasztottak a fák ágaira (sőt egyes elképzelések szerint talán még emberáldozatokat is bemutattak előttük) (Sárkányok Tánca, Bran III).
Az az általános vélekedés, hogy az istenek a levelek suhogásával üzennek az őket tisztelők számára. Az erdő gyermekeinek hite szerint, miután meghalnak a fák részeseivé válnak és tudásuk, emlékeik az általuk őrzött kollektív tudat része lesz (Sárkányok Tánca, Bran III).
Miután az Első Emberek megérkeztek Westeros földjére, terjeszkedésük közben kivágták a varsafákat és a szívfákat is a déli vidékeken. Idővel azonban e két nép békét kötött, és az Elsők elfogadták a Régi Isteneket sajátjukénak. Tiszteletük az andal invázióig általános volt a kontinensen, de ekkor a Hét Hite megjelenésével visszaszorult a Nyaktól északra elterülő vidékre.
A vérfertőzés, a rokongyilkosság, a rabszolgaság hatalmas bűn e vallás nézetei szerint, míg a vendégjog hihetetlen erős előírás.
A Régi Istenek hite némiképp köthető az animizmushoz. Az animizmus nem külön vallási irányzat, hanem egy-egy vallásra jellemző vonás, melynek lényege, a lélek fogalma. Az emberi civilizációk szinte mindegyike, már viszonylag korán megalkotta saját lélekfelfogását. Ezt legtöbben az álomhoz társítják, hiszen a primitív ember úgy hitte, hogy léteznie kell egy másik léleknek is, ami alvás közben tevékeny, hiszen ilyenkor a test mozdulatlan, mégis átél dolgokat, ismeretlen vidékeken kóborol, vagy absztrakt dolgokat lát. A görögök még külön szóval is jelölték ezt a két tudatállapotot: az ébren megtapasztalt valóságot ὕπαρ (üpar), az álom világát pedig ὄναρ (onar) megnevezésekkel illették. Ugyanez a felfogás köszön vissza a Mátrix filmekben is.
Az animizmus fő vonása, hogy nemcsak az embert, hanem az élettelennek tűnő dolgokat (pl.: fák, kövek) is lélekkel ruház fel. Éppen ezért hitték, hogy a test pusztulását követően a lélek tovább él, akár az erdő gyermekeinek tudata a varsafákban. E lelkek képesek lehetnek behatolni az élők testébe, amit leginkább betegségek képében lehet észrevenni, de akár segítő szándékú társ is lehet, ahogy Bran esetében láthattuk a Háromszemű Hollóval.
Ugyancsak fontos motívum az egyes fák (kultúrától eltérően változó) vallásos tisztelete, amit például a kelta mítoszokból ismerhetünk, de akár az ókori Róma esetében is fellelhetjük Silvanus isten alakjában, vagy Romulus Fórumbeli fügefája esetében; és ugyancsak ez köszön vissza Tolkien ent alakjaiban is. Az animizmus legtisztább megnyilvánulása a sámánizmust gyakorló népeknél érhető tetten, akiknél egyrészt nagyon gyakori a Világfa-motívum: az alvilágot és a mennyeket összekötő hatalmas fa; másrészt pedig a közösség lelki vezetői a sámánok voltak, akik ismerték a mélyebb, transzcendens tudást, akár a zöldlátók.
A korábbi részért erre parancsolj!
Egyéb felhasznált irodalom:
MESSER, William Stuart – The Dream in Homer and Greek Tragedy
DURKHEIM, Émile – A vallási élet elemi formái